A rajtvonalon az asztaliteniszezők

A hétvégén megkezdődnek az asztalitenisz Nemzeti Bajnokságok küzdelmei, melyekben a Kanizsa Sörgyár Sportegyesület három csapatot indít. Egy női csapatot az NB I Észak-Nyugati csoportjában, a férfi első csapatát az NB II Dél-Nyugati csoportjában, míg a második férfi egységet az NB III Déli csoportjában.

A női bajnokságban történt a legnagyobb változás. A csapatok három főből állnak, az NB I mezőnyét négy csoportba osztották, az őszi és tavaszi bajnokság után egy rájátszás dönti el a helyezéseket. Újdonság még, hogy a nők szerepelhetnek a férfi bajnokságban is. Mivel a kanizsai csapat jó női játékosokkal rendelkezik, ki is fogják használni ezt a lehetőséget – tudtuk meg Jakabfi Imrétől, az egyesület elnökétől. A női bajnokság október elején kezdődik és a kerete nem változott, így Végh Zsuzsanna, Mátrai Alexandra, Tóthné Szász Kinga, Orbán Flóra, Sághegyi Ramóna és Muczárt Dorka alkotják, illetve további újonc és "kisújonc" játékosok szerepeltetése is várható a bajnokság során.

A férfi NB II-es gárdánál nagy változások történtek. A kölcsönbe érkezett Varga László és Faragó Barnabás visszatértek Pécsre. Helyettük leigazolták a mohácsi Bihercz Gábort és a tavaly Vonyarcvashegyen játszó Nagy Emilt. Visszatért Nagykanizsára a para-válogatott Zborai Gyula. A Berdár Norbert, Bihercz Gábor, Zborai Gyula, Nagy Emil négyes kimondottan masszív legénység lehet a nevek alapján a pontvadászatban. Az első két meccset a kanizsaiak Zborai Gyula Világkupán, illetve Európa-bajnokságon való szereplése miatt elhalasztották, így az idénynyitó találkozójuk szeptember 21-én lesz Nagykanizsán a Baja ellen. Az NB II-es egységben helyet kapnak rendszeresen az NB III-ban szereplő fiatalok is.

Az NB III-as csapat teljes egészében a megyei bajnokságból feljutó együttes maradt Halász Lajos, Szerdahelyi Krisztofer (aki szintén para-válogatott), Lenkovics Lóránt, valamint Hadi Mátyás személyében. A megyeiből fognak rutinos játékosaink "feljátszani", hogy az NB III-asok eredményesen tudjon szerepelni. Varga Zsolt, Salamon Attila és a többi rutinos játékos, valamint a nők is segíthetik az újonc társaságot.

Ahogy azt Jakabfi kifejtette, az NB I-es női csapatot, valamint az NB II-es fiúkat is a dobogóra várják. Az újonc NB III-as férfi második egység esetében a biztos bennmaradás lesz a cél, valamint a fiatalok rutinszerzése.