Átadták a Csónakázó-tavat és a várost összekötő kerékpárutat

facebook megosztás

Óriási fejlesztés indult el Nagykanizsán és hamarosan elkezdődnek a nagyberuházások munkálatai is – így fogalmazott Cseresnyés Péter a mai kerékpárút-átadón. A Csónakázó-tavat és a várost összekötő 1 kilométeres szakasz 83 millió forintos támogatásból készült el. A projekt fő célja az volt, hogy kapcsolatot biztosítson a belváros és a város tüdeje, a Csó-tó között.

A történelmi egyházak képviselői is megáldották az új utat, valamint a Csónakázó-tavat. Az összekötő szakasz terveit már 2016-ban elkészítették, a kivitelezést pedig idén márciusban kezdték el a szakemberek. Az 1 kilométer hosszú kerékpárút mentén a közvilágítást is kiépítették, így a sportolni vágyók a nap 24 órájában használhatják a festői szépségű területet.– Terveink között szerepel, hogy a Csónakázó-tó többi részét is meg tudjuk világítani. Én azt gondolom, ez az út szolgálja a Csónakázó-tóhoz kilátogató kanizsaiak érdekeit, s akik ellátogatnak a városba és kerékpárral fognak kijönni a tóhoz, azok is igénybe vehetik majd, s biztos vagyok benne, hogy egyre többen fogják igénybe venni. Azt mondták a kollégáim, hogy a városközpontból már ki lehet jutni kerékpárral a Csónakázó-tóhoz kerékpárúton, s én hozzátenném, hogy már a peremterületekről is – fogalmazott Tóth Nándor, Nagykanizsa alpolgármestere.


Áldás a tóra és a kerékpárútra (Fotó: Gergely Szilárd)

Elsőként egy úgynevezett felfestett kerékpáros átvezetés készült a Kaposvári útról a 61-es elkerülőre vezető szakaszon, valamint a sánci dombtetőn a Csónakház sétány és a már meglévő kerékpárút végpontja között.  Az ünnepélyes átadón Balogh László, a humán bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte, az ilyen és ehhez hasonló projekteknek is köszönhető, hogy a Giro harmadik szakaszának befutója Nagykanizsán lesz. – A Girora való felkészülés feladatában a legfontosabb és legnehezebb a szemléletváltás.  Ehhez kell, hogy legyenek minőségi figyelemfelhívó események, s a kerékpározáshoz kapcsolódó baráti események. S kell az az infrastruktúra, amiben jól állunk Nagykanizsán, hiszen 17,6 kilométer kerékpárút van a városon belül, s most egy új, egy kilométeres szakasznak örülhetünk - hangsúlyozta a humán bizottság elnöke.


Cseresnyés Péter: hamarosan a nagyberuházások munkálatai is elkezdődnek (Fotó: Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter beszédében hangsúlyozta: a Csónakázó-tónál elkészült fejlesztések és a városban jelenleg is folyamatban levő útfelújítások mind azt bizonyítják, hogy a Muraföldét érintő, állami támogatású beruházások nem álltak le, sőt, hamarosan a kanizsai sportcsarnok építése is elkezdődhet. Megújult a Sugár út, a Hunyadi utca, a Zrínyi utca és Kiskanizsán is újultak meg utak. Egy óriási fejlesztés indult el, ami nem túl látványos, mert csak az utak minősége és a vízellátás, valamint egyéb szolgáltatások biztonsága növekedett ezzel. De nemsokára jön a sportcsarnok, jön a kolostor felújítása, és lépésről lépésre a következő években, ha a megfelelő módon és ütemben tudjuk végezni a munkát, jönnek a nagyberuházások - mondta a politikus,


A bringások azonnal birtokba is vették a kerékpárutat (Fotó: Gergely Szilárd)

Jövő szerdán egy újabb fejlesztés átadóját tartják a Csó-tónál: akkor a nemrégiben elkészült sétányt vehetik birtokba a futók és a bringások.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.