Autómentes nap van Nagykanizsán

facebook megosztás

A fiatalok az autómentes nap alkalmából gyűltek össze a város szívében. A rendezvénysorozatot 1998 óta rendezik meg Európában, a mozgalomhoz pedig idén is csatlakozott Nagykanizsa. – A gyerekek életében szerintem teljesen normális, hogy autóval járnak mindenhova, és sok kisgyereknek elképzelhetetlen, hogy más közlekedési formát találjon. Ezért mindenképpen jó, hogy felhívjuk arra a figyelmet, hogy nem feltétlenül autóval lehet csak menni, és nem is gyerekeknek, hanem inkább a szülők felé egy jó üzenet ez, mert a gyerekek még könnyen alakíthatók. Ők még rábeszélhetők, meggyőzhetők arról, hogy változtatni lehet a dolgokon, és ezért jó, hogy egy kicsit többet beszélünk ezen a napon erről, meg ezzel kapcsolatos programok vannak – mondta el Szabó Szilárd,a Rozgonyi-iskola tanítója.


Reggeli tornával indították a napot az iskolások az Erzsébet téren

A diákok a Kanizsai Futóklub által szervezett közösségi öröm-futást követően légkerékpározhattak, valamint trükkös bicikliket is kipróbálhattak. Az autómentes közlekedés nemcsak az egészséges életmódot szolgálja, hanem a rendszeres mozgást is elősegíti, melyre nem árt már kiskorban felhívni a figyelmet. – Szerintem nagyon fontos az, hogy a gyerekek már kiskorukban megtapasztalják, hogy milyen élvezettel mozogni, milyen kint, a levegőn mozogni. Tíz-, tizenkét éves korban dől el, hogy milyen lesz a keringésük, az izomzatuk. Az is fontos, hogy a sport, a mozgás egész életükben végigkísérjék őket, ne égjenek ki benne. Tehát ne legyen egy kötelező cselekvés, hanem öröm legyen biciklizni, futkározni, fára mászni, minden olyan mozgást csinálni, amit csak lehetséges – fogalmazott Koller Judit, a Fittlesz Mozgásközpont edzője.

Az iskolások után az ovisok vették birtokukba az Erzsébet teret, akiket már a Napsugár Együttes várt a színpadon. Az egésznapos program délután a Szikrák Táncegyüttessel, a Kicsi Gesztenye Klub mesejátékával, valamint kerékpáros felvonulással folytatódott.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.