Az együttműködés további lehetőségeiről egyeztettek

facebook megosztás

A gazdasági együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt Togliatti polgármesterével a város vezetősége. Az oroszországi testvérvárosi delegáció a dödöllefesztivál alkalmából érkezett Nagykanizsára. A küldöttség mai programjai közt egyebek mellett gyárlátogatás szerepelt. 

Togliatti polgármestere első alkalommal jár Nagykanizsán. Itt-tartózkodása alatt többször is egyeztet a város vezetőivel a 22 éves múltra visszatekintő együttműködés további lehetőségeiről. – Általában mindig a kultúra hozza össze a városokat, ez így történt a mi esetünkben is. De a mai programok közt céglátogatások is szerepelnek, tehát a küldöttség megismerkedik a helyi cégekkel. Sőt, mi is kaptunk meghívást: keressük meg, melyek a közös pontok – Togliattiban van a Lada-autógyár, de a vegyiparban is sok területen dolgoznak –  mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.


Togliatti polgármestere első alkalommal jár Nagykanizsán

Szergej Antashev elmondta: Togliatti nyitott arra, hogy a két város közti eddigi együttműködés konkrét üzemek, gyárak, intézmények és vállalkozások közti kapcsolattá fejlődjön. – „Különleges gazdasági övezet” elnevezéssel rendelkezünk, államilag elismert programban veszünk részt. Nagyon sok lehetőségünk van kedvezményeket biztosítani a hozzánk települni vágyó, nálunk üzletet kialakítani akaró vállalkozások irányába – fogalmazott Szergej Antashev, Togliatti polgármestere.

A delegáció ma felkereste egyebek mellett a Tungsram-gyárat és a Hidrofilt Kft.-t is, amelyek tevékenységét Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő ismertette röviden. A delegáció egyúttal a dödöllefesztiválon is részt vesz. Togliattiba egyébként hamarosan kanizsai diákok utaznak, de az orosz város más kulturális és sporteseményekre is meghívta Nagykanizsa képviselőit.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.