Az élelmiszerpazarlás mérséklésére útmutatót készített a Nébih

facebook megosztás

Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését, mérséklését segítő útmutatókat állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) Maradék nélkül című programjának négy munkacsoportja.    

A hivatal közleménye szerint a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor szereplőinek szóló segédleteket ingyen letölthetik az élelmiszer-vállalkozások.    

A közleményben kiemelték, hogy Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne.    

A Nébih három éve indította el a Maradék nélkül elnevezésű programját, amelynek fókuszában a hazai élelmiszerpazarlás mérséklése áll. A programot az Európai Bizottság is támogatja a LIFE környezetvédelmi alprogramján keresztül.    

A közleményben hangsúlyozzák, bár a Magyarországon keletkező élelmiszerhulladékok jelentős hányada a háztartásokban termelődik, ennek ellenére fontos, hogy az élelmiszerlánc minden szereplője részt vegyen az élelmiszerpazarlás mérsékléséért folytatott küzdelemben.    

Az élelmiszer-vállalkozások képviselői a kezdetektől részt vettek a program céljainak meghatározásában és megvalósításában, saját gyakorlatias szempontjaik megosztásával is segítve a folyamatot. Az élelmiszeripar és a kereskedelem képviselői mellett a kutatóintézetek, egyetemek képviselői is szerepet vállaltak a munkában - írják a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.