Az érzékenyítés is végig főszerepben volt a Multikulti Táborban

2019. szep. 4.

A tábort a könyvtár már több mint 10 éve megszervezi hátrányos helyzetű gyerekek számára. Az utolsó napra könnyed, sportos, de érzékenyítő programot találtak ki a szervezők. Az érzékenyítés azonban folyamatosan jelen volt a tábor mindennapjaiban. – Én ebben hiszek, ha folyamatosan jelen van fogyatékkal élő vagy más kultúrájú. A táborban romák vannak, magyarok és csökkent látók. Ez úgy érzékenyít, ha együtt élünk vele, nem különlegesség, mintha csak egyszer találkozunk vele. A csörgőlabda egyébként egy jó játék. Egymás testérzékelését jól meg lehet tanulni, hogy ki merre van. Mert úgy látom, a gyerekeknél ez nem fejlődik olyan jól, ez fejleszti - mondta Kardos Ferenc, Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.


A múlt héten rendezett program utolsó napján a részt vevő fiatalok a látássérültek egyik sportágával, a csörgőlabdázással is megismerkedtek

A játékhoz a 3D-s pályát is ki kellett alakítani, hogy a gyerekek bekötött szemmel érzékelhessék a határvonalakat. A sportág elsajátításában Kovács Attila válogatott csörgőlabdás volt segítségükre, aki rendszeres résztvevője hasonló programoknak, a Multikulti Táborban is többször járt már. Ilyen is van, vakon is lehet, bármilyen sérüléssel lehet sportolni, ugyanúgy csinálunk bármit, mint ők, csak máshogyan – Ilyen is van, vakon is lehet, bármilyen sérüléssel lehet sportolni, ugyanúgy csinálunk bármit, mint ők, csak máshogyan - említette Kovács Attila. 

A táborozók az utolsó napon a kendlimajori művésztelepet is meglátogatták, ahol kulturális élményekkel is gazdagodtak.