Balaton Piknik: nyárzáró rendezvény sztárokkal Bogláron

A balatonboglári Gömbkilátónál rendezik meg a Balaton Pikniket pénteken és szombaton. Az eseményen több sztárelőadó lép fel, köztük a Morcheeba, Róisín Murphy és José González.

"A MOL Nagyon Balaton nyári rendezvénysorozat idén már májusban kezdődött és október végéig tart, ennek egyik utolsó eseménye a Balaton Piknik. Miközben a Nagyon Balaton keretében több mint harminc programot szerveztünk, ami 1,4 millió vendéget vonzott, Balatonbogláron és környékén jóval kevesebb ilyen rendezvény zajlik" - mondta Lobenwein Norbert főszervező az M1 aktuális csatorna műsorában.    

A Balaton Piknik első napján, szeptember 13-án a francia Gilles Peterson és a holland dj-dalszerző, Maestro játszik, majd a zenéjét "kozmikus afrodzsesszként" aposztrofáló Nicola Conte & Spiritual Galaxy következik, végül az artpop kiemelkedő előadója, Róisín Murphy ad koncertet. Másnap a Tom Excell által vezetett brit zenei kollektíva, a Nubiyan Twist és a brazil Bebel Gilberto kezdi, a svéd José González folytatja, végül a brit trip-hop/downtempo csapat, a Morcheeba zárja a programot.    

Mint elhangzott, a tavalyi próbaév után immár másodszor megszervezett Balaton Piknik a nyári szezon kitolódásához igazodik; mint Lobenwein Norbert fogalmazott, még ilyenkor is nagy a nyüzsgés a tó partján.    

"Pénteken és szombaton is délben nyitunk és éjfélkor zárunk. A zenei programban dzsessz és pop lesz, miközben gasztronómiai kínálattal, balatoni borászok portékáival is várjuk az érdeklődőket" - mondta a főszervező.

MTI