Egy erős közösség, amelyhez jó tartozni

Mindent megtesznek Paton, hogy a kis község minél élhetőbb legyen, hangzott el a falunapi rendezvényen a hétvégén. A programsorozat ökumenikus istentisztelettel kezdődött az evangélikus templomban, majd a szervezők vendéglátással és kulturális műsorokkal várták a helyieket.

Reggel óta készült – különböző variációkban – a pörkölt, a gulyás és a halászlé, amelyből mindenkinek jutott a pati falunapon. A helyiek mellett a környező falvak lakóit is hívták, hogy beszélgessenek, kikapcsolódjanak. Pat polgármestere szerint szükség van ilyen programokra, hiszen a község ezektől, valamint az elmúlt hónapok fejlesztéseitől egyre élhetőbbé válik. 

– 15 kamerás térfigyelő rendszert akarunk kiépíteni a faluban, most fejeződött be két buszmegálló felújítása, készíttettünk egy biciklitárolót a hivatalhoz, amely jelenleg felújítás alatt áll – a Magyar Falu Programra most pályázunk, a faluházat pedig a közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton szeretnénk korszerűsíteni. Elkészült a ravatalozó és a harangláb a katolikus egyház segítségével – mondta Bata Zoltán.


Szeretet-vendégség. Ötféle fogás készült a pati falunapon

A gyermekes családok a közelmúltban beiskolázási támogatást is kaptak, hogy könnyebben induljon a tanév. A falunapon Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő azt mondta: a patiaké olyan erős közösség, amelyhez jó tartozni.


Cseresnyés Péter: a patiak erős, összetartó közösséget alkotnak

– Nem az az érdekes, hogy mennyien laknak egy településen, hanem az, hogy az ott élők mennyire kötődnek a községhez, mennyire szeretik a lakóhelyüket, illetve képesek-e arra, hogy ezt a kis közösséget összehozzák, és legyenek saját ünnepeik. Hiszen dolgozhatunk együtt, lehetünk munkatársak, attól még nem feltétlenül alkotunk jó közösséget. Ha össze tudunk jönni ünnepelni, akarunk egyáltalán közös ünnepeket, szép napokat együtt tölteni, akkor válunk igazi közösséggé – mutatott rá a politikus.

Paton estébe nyúlóan szórakoztatták hagyományőrző és kulturális műsorok a közönséget.