Egyértelmű a cél...

facebook megosztás

A versenyprogram szerint szeptember 21-én kezdett volna a Kanizsa Vízilabda OB I B-s vízilabda együttese hazai környezetben a bajnoki pontvadászatában a Szolnoki Dózsa II gárdája ellen, de a meccset halasztották, így Ludányi Kadosa edző legénysége ezen a hétvégén mutatkozhat be az idény során – a fővárosi Oázis SC otthonában.

Az elmúlt szezonban a kanizsaiak a második vonal harmadik helyén zártak, vagyis meghatározói voltak a bajnokságnak és erről ezúttal sem szeretnének letenni. Az sem véletlen tehát, hogy változás is állt be az együttes működtetésében.

- Gazdasági társaság alakult a csapat működtetésére, vagyis önállóan gazdálkodhat továbbá a felnőtt vízilabdázó legénységünk – fogalmazta meg a Kanizsa Vízilabda Kft. ügyvezetője, Balázs László. - Ez azonban a vízben változást nem hoz, vagyis OB I B-s meccseinket ugyanúgy a kanizsai uszodában rendezzük, az edzések túlnyomó hányada, akár napi kettővel is számolva pedig a fővárosban lesz.

A dél-zalai keretben természetesen volt változás, így a továbbiakban nem találkozhatunk kanizsai OB I B-s fejléc alatt Hertzka Olivér, Horváth Botond, Fodor Richárd, valamint Knézy Márk nevével.

- Az érkezők listáján találhatjuk az OB I-ből érkezettek között a Kanizsáról indult Rábavölgyi Zsombort, aki az UVSE-től jött, Simon Adrián a BHSE-től tette át a szákhelyét hozzánk, Hőna Dávid és Major Martin a VasasPlakettől érkeztek, Bendes Viktor az előző idényben az MVLC-nél pólózott, Petrák Kevin és Szilvasán Patrik pedig az OB I B-ből, az YBL-től, illetve az ASI DSE-től kerültek hozzánk.

Veretes tehát a nagykanizsai érkezettek listája, így alighanem a célok ezúttal sem lesznek úgymond kicsik.

- Mit is fogalmazhattunk volna meg, mint a feljutást az idény végén az OB I-be. Ráadásul nem kalkulálunk most semmifajta osztályozóval, egyenes ágon célozzuk meg a legfelső osztályt. Az idényre jó felkészülési lehetőséget adott a Magyar Kupa-selejtező Pécsen, abból is lemérhettük, hol tartunk, innentől pedig következhet számunkra a bajnokság.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.