Eladta a ki sem fizetett gépeket a nagykanizsai férfi: K. F. Sz. közel 17 milliót sikkasztott

Kanizsán sikkasztó, Keszthelyen tolvaj, míg Lentiben pedig magánlaksértő áll csütörtökön a zalai bíróságok elé.

Eladta a ki sem fizetett gépeket a nagykanizsai férfi: K. F. Sz. közel 17 milliót sikkasztott

Majd 17 milliós kárt okozott – amely utóbb, lefoglalással megtérült – egy nagykanizsai vállalkozó, K. F. Sz., aki az általa ügyvezetett gazdasági társaság kontójára adott és vett sokmilliós gépeket.

2017. október 25. napján felszámolás alá került egy nagykanizsai székhelyű kft., amelynek egy 45 éves, nagykanizsai férfi volt az ügyvezetője. A felszámolási eljárás során derült fény arra, hogy a férfi által vezetett gazdasági társaság 2013. május 13. napjától kezdve, egy 20 tonnás, 7.000.000 Ft értékű Reis stancoló gépet bérelt egy budapesti székhelyű kft-től, melynek bérleti részleteit kisebb csúszásokkal ugyan, de fizette. A fenti gépen kívül a cég egy 2016. március 29-én kelt adásvételi szerződéssel, a budapesti kft-től, mint eladótól vásárolt egy 30 tonnás, 9.200.000 Ft értékű, ugyancsak Reis típusú présgépet és egy Westofen kemencét a tartozékaival együtt, mely utóbbi vételára 500.000 Ft volt.

Az adásvételi szerződésben foglaltak értelmében, az eladó 90 napot biztosított a vevő részére a fenti eszközök vételárának kifizetésére, valamint azzal a kikötéssel élt, hogy az eszközök tulajdonjoga csak a teljes vételár megfizetése után száll át a vevőre. A nagykanizsai férfi a fenti határidő letelte után nem gondoskodott a vételár kifizetéséről, így a gépek nem kerültek a tulajdonába. Ennek ellenére a férfi, ügyvéd által készített, 2017. július 05. napján kelt adásvételi szerződéssel eladta egy harmadik személynek az általa ügyvezetett cég tulajdonába nem került présgépeket és kemencét, vagyis azokat sajátjaként, per és tehermentesnek megjelölve értékesítette, tehát azokkal sajátjaként rendelkezett.

Az adásvételi szerződés készítésekor az ügyletben eljáró ügyvédet – hamisan – arról tájékoztatta, hogy a fenti gépek tulajdonjogát megszerezte, így az ügyvéd közreműködött abban, hogy jog létezésére vonatkozó, valótlan tartalmú magánokirat készüljön, amit a gépek értékesítése érdekében K. F. Sz. fel is használt. A sértett, fővárosi kft a beszerzett szakértői vélemény szerint 16.700.000 Ft kárt szenvedett, amely azonban, a gépek lefoglalásával és kiadásával megtérült. Mindezek miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a 45 éves, kanizsai férfi ellen a dél-zalai város járásbíróságán. K. F. Sz. bűnösségéről és büntetéséről Domjánné dr. Kormányos Edit büntetőbíró fog majd dönteni: a holnapi, nyilvános tárgyaláson további tanúk meghallgatása várható.

Nemcsak lopkodott, de egy sörétes vadászpuskát is tartott – „persze” engedély nélkül” – Sz. E. B., aki holnap áll először a Keszthelyi Járásbíróság elé

A lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével is megvádolt Sz. E. B. a vádirat szerint 2018-ban, egy „lomis” piacon ismeretlen személytől vásárolt 1 darab sörétes vadászpuskát, amelyet a lakásán tartott. A fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező vádlott ezzel a lőfegyverrel visszaélés bűntettét valósította meg.

Sz. E. B. 2018 szeptemberének elején, egy Zala megyei településen lévő családi házból tulajdonított el ingóságokat – bútorokat, matracot, ágyneműt, konyhai eszközöket – 435.000.-Ft értékben. A vádlott ezt követően, 2018 novemberében korábbi munkaadója családi házából tulajdonított el ingóságokat – fűkaszát, kisgépeket, szerszámokat – 865.000.-Ft értékben. Sz. E. B. a sértetteknek körülbelül 1.300.000.-Forintnyi vagyoni kárt okozott, amely a büntetőeljárás során részben megtérült.

Csütörtökön az elsőfokú nyilvános előkészítő ülésére kénytelen menni a vádlott a Keszthelyi Járásbíróság elé, ahol a kihallgatása várható. Bűnösségéről és büntetéséről dr. Szilbereki-Vajda Dóra tanácselnök dönt majd.

Nem bírt beletörődni a szakításba a nő

Magánlaksértés bűntettével vádolja a Lenti Járási Ügyészség B. M.-t, aki volt élettársát, illetve annak új párját sem kímélte féltékenységében.

A vádlottá lett nő és élettársa 10 év együttélés után 2018 májusában szakítottak, s a férfi összeköltözött új párjával, a bűnügy sértettjével. B. M. őt okolta a szakításért, üzenetekben többször kifejezte haragját, valamint a sértett háza előtt gyalogosan elhaladva, több alkalommal is szidalmazta őt.

2018 augusztusában a sértett és új párja a házuk udvarán kerti munkát végzett, mikor a vádlott egy kapával a vállán megjelent, hogy beszéljen a férfival. B. M. szidalmazni kezdte a sértettet, aki közölte vele, hogy nem mehet be és távozásra szólította fel, ennek ellenére a nő bement az udvarra és a kapát maga előtt tartva, támadóan megindult a sértett felé. Miután volt párja – a férfi – a támadást megakadályozta, a vádlott belemarkolt a sértett hajába, a copfjánál fogva megrángatta, majd egy partvist magához véve ütni kezdte a másik nő fejét.

A magáról megfeledkezett B. M. holnap áll először a Lenti Járásbíróság elé, ahol dr. Horváth Zsolt büntetőbíró dönt majd bűnösségéről és büntetéséről.

Papp Attila