Elsősök és szülők sorversenyeztek

Sorversenyeztek az elsősök és a szüleik a Hevesi-iskolában. Az intézmény idén is meghirdette a Mozog a Hevesi-programot, amelyet rendszerint egy héttel később a Fut a Hevesi követ. Így lesz ez pénteken is, akkor az iskola tanulói a Mindenki Sportpályáján róják a köröket. A sportolás népszerűsítését és a közösség erősítését egyaránt szolgáló programokat hat évvel ezelőtt tartották meg először. A pedagógusok tapasztalatai szerint a Mozog a Hevesi legalább olyan népszerű a szülők, mint a gyerekek körében.


A program nagyon népszerű a gyerekek és a felnőttek körében is

– A gyerekek, a nagyobbak mondogatják, miért nincs ez a program évfolyamonként, mert ők is szeretnének a szüleikkel együtt játszani. A korábbi években is azt tapasztaltuk, hogy a felnőttek nagyon lelkesek, sőt, a végére szinte jobban belelkesülnek, mint a gyerekek, ugyanúgy tudnak örülni az eredményeknek. Szóval mindig jó hangulatban telik a program, amelynek a célja a csapatépítés és az ismerkedés az osztályok, a gyerekek és a szülők között. Nálunk most három elsős osztály van. A hangulat alapján úgy tűnik, lelkesek a résztvevők. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb győz, és megkapja a jutalomtortáját. Biztos nagy öröm lesz – mondta Szabó Erzsébet intézményvezető.