Elszállították a kanizsai „óriáskádakat”

facebook megosztás

A héten elszállították Antwerpenbe, onnan pedig Argentínába viszik azt az óriáskádat, amely Nagykanizsán készült. A CMI Environment Hungary Kft. az ország legnagyobb felületkezelő tartályát gyártotta le a közelmúltban. A berendezés mintegy ötven méter hosszú, és acéllemezek tisztítására, rozsdátlanítására használják majd.


A tartály egy-egy elemét daru emelte a teherautóra

Két évvel ezelőtt Svédországba, tavaly Mexikóba, idén pedig Argentínába gyártott a Vágóhídi úton működő cég. A legutóbbi, Magyarországon egyedülálló fejlesztés – a korábbiakhoz hasonlóan – nemzetközi együttműködéssel valósult meg, hiszen a tervezésben a német testvér-, és a francia anyavállalat is segítette a nagykanizsai szakemberek munkáját.

– Hasonló hosszúságú tartályt eddig egy helyen láttunk az országban, de tudtommal azt külföldről importálták. Tehát valószínűleg még nem gyártottak ilyen nagy kádat Magyarországon – szögezte le Orbán László ügyvezető. – A méreteit jól érzékelteti, hogy a munkatársaim csak két részben tudták összeszerelni gyártelepünkön.

A gyártási technológia nyomán PICKLING-kádnak is nevezett monstrum egy Argentínában található cég, a Ternium megrendelésére készült pár hónap leforgása alatt. A műszaki átvételen nemcsak a dél-amerikai cég képviselői, hanem német és francia szakemberek is részt vettek.

– A tervek szerint egy 100 méter hosszú felületkezelő sor egyik elavult felét cserélik ki erre az új tartályra, hogy acéllemezeket tisztítsanak és rozsdátlanítsanak benne. A kádat magas hőmérsékletű, 85 Celsius-fokos sósavval töltik fel, ezen keresztül húzzák végig a lemezeket, így távolítva el a gyártás során keletkezett szennyeződéseket, például olajfoltokat. Mivel egy veszélyes munkafolyamatról van szó, ezért roppant fontos a felületkezelés során használt eszközök folyamatos karbantartása, illetve modernizálása.


Extra szállítmány, nem csak a méreteit tekintve (Fotók: Jancsi László)

A berendezést a napokban öt kamion szállította el egy antwerpeni kikötőbe. Azért, hogy a teherautókra felférjen, további kisebb részekre kellett bontani. A szakemberek minden mozzanatot alaposan dokumentáltak, hogy a későbbiekben gond nélkül össze lehessen újra szerelni. Az óriáskádat Belgiumból hajó viszi tovább Argentínába, ahol várhatóan 2020 első negyedévében helyezik üzembe.

Keretes: A korábban VENTACID nevet viselő CMI Environment Hungary Kft. 2000 óta működik Nagykanizsán. Öt évvel ezelőtt, egy tulajdonosváltást követően került a CMI Grouphoz az elsősorban levegőkezeléssel foglalkozó cég, ahol sok más mellett gázmosók, biofilterek és aktívszenes szűrők készülnek. A cégcsoport tagjai hamarosan nevet cserélnek, tisztelegve az alapító, John Cockerill munkássága előtt. Az angol üzletember 200 évvel ezelőtt indította útjára vállalkozását, amely kezdetben a nehézgépiparban vetette meg a lábát. Egyebek mellett hajókat, gőzmozdonyokat, öntödéket gyártott. Emellett John Cockerill nevéhez köthető az európai textilipari gépek megjelenése is.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.