Finom kis jazz Londonból

2019. szep. 13.

Úgy tűnik mostanában, mintha reneszánszát élnék a duó koncerteknek. A hazai jazz-életben ez mindenképpen feltűnő. Most viszont egyenesen Londonból érkezett egy ilyen formáció. Szeptember 12-én a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban lépett fel a Sara Dowling-Gayer Mátyás duó. Fellépésükre egy magyarországi mini turné keretében került sor. Műsorukban jazz örökzöldek és Gayer Mátyás saját kompozíciója hangzottak el.

Még mielőtt a koncertről írnék, feltétlenül ki kell térnem a turné szervezőjének személyére, aki nem más, mint Pallai Péter. A jazzt kedvelők ugyan ismerhetik, de a széles közönség számára fontos őt bemutatnunk. Pallai Péter évtizedekig a BBC magyar osztályán rádiós szerkesztőként dolgozott, ahol a közéleti műsorok mellett jazz zenei műsorokat is szerkesztett. Magyarországra visszaköltözve rádiósként, újságíróként és a Harmónia Jazz Műhely alapítójaként, a Budapest Jazzt Club koncertjeinek egyik szervezőjeként robbant be a hazai jazz-életbe. Nevéhez kötődik a Kerekes Györggyel és részben Zipernovszky Kornéllal közösen megírt: A jazz évszázada című alapmű. A nemzetközi jazz csereprogramok szervezőjeként, főleg a brit-magyar zenészek közös fellépését tekinti szívügyének. Így több neves magyarországi jazz zenésznek – köztük Gayer Mátyásnak- szervezett fellépéseket London legjobb jazz klubjaiba, a Ronnie Scott's-ba és a 606-ba. Cserében a brit muzsikusok Budapesten léptek/lépnek fel. Hála a Londoni Magyar Kulturális Intézetnek és a kluboknak ez a programsorozat évek óta kiválóan működik.

Sara Dowling énekesnő ír és jordán szülők gyermeke eredetileg csellón játszott, de az hogy a jazz felé fordult abban nem kis szerepe volt a családi környezetnek. Különösen édesapja jazz lemezei voltak rá nagy hatással. Erroll Garner, George Shearing, Art Tatum, Fats Waller, Lester Young és Ben Webster felvételeit hallgatta gyakran. Édesanyja, Chanteuses Fairuz (libanoni) és Umm Kalthoum (egyiptomi) énekesnők világával ismertette meg. Ezek a zenék hatottak Sara Dowlingra, amikor énekesi tanulmányokba fogott. Mára az egyik legkiválóbb brit énekesnők között tartják számon.


Fotók: Halász Gyula

Gayer Mátyás zongoristát úgy vélem, hogy nem kell a kanizsai közönségnek bemutatnunk, hiszen itt nőtt fel városunkban, s bár Ausztriában végezte el felsőfokú tanulmányait mindig ízelítőt kaptunk a tehetséges zenész játékából. Arról, hogy éppen hol tart a jazz elsajátításában. Bátran állíthatjuk, hogy minden fellépése valami újat hoz, legyen szó combo, duó vagy nagyzenekari játékról. A duó repertoárja elsősorban a bensőséges hangulatú klubok közönségéhez szól, ezért főként jazz örökzöldek hangzottak el koncertjükön.  A számok többségében lírai hangvételűek voltak világhírű zeneszerzők, mint például Kurt Weil, Sigmund Romberg, Jerome Kern egy-egy slágere. Sara Dowling nemcsak énektudásával, hanem humorával is rabul ejtette a közönséget. Mély átéléssel úgy adta elő a dalokat akár a színésznők. Remek pódium produkciókkal töltötte meg a termet. Partnere, Gayer Mátyás mind a sztenderdekben, mind saját szerzeményében is remekelt. Sara Dowling magyarországi debütálása nagy siker hozott a Móricz Zsigmond Művelődési Ház jazz klubjában. Gayer Mátyás pedig újra bebizonyította, hogy helye van a nemzetközi jazz-életben és méltán hívják a legjobb londoni klubokba játszani. Hangulatos, teltházas koncert volt.

Halász Gyula