Győztes bábolnai mérkőzés

facebook megosztás

Az NFC NB II-es futsal-csapata ezúttal idegenbe utazott és a Bábolnán sorra került találkozójáról is elhozta a három pontot, mellyel maradt is a Nyugati csoport táblázatának második helyén.

SZC FC Győr (8.) - Nagykanizsai Futsal Club (2.) 1-5 (0-3)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 4. forduló. Bábolna. Vezette: Vass I. (Héra, Bíró). G.: Németh F. (40.), illetve Szakmeiszter J. (4., 10., 24.), Schuller F. (19.), Fujsz R. (40.)

Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Bogyó, Kollár P., Schuller, Koronczai. Csere: Simon M., Fujsz R., Szalai D., László D., Szakmeiszter J. Edző: Bagó Gábor.


Szakmeiszter János (92) olyannyira belelendült, hogy az NB II-es futsal bajnokság Nyugati csoportjában eddigi kilenc góljával a mesterlövészek listájának élére is ugrott

Fotó: Gergely Szilárd

A csoportjában immár a közvetlen élbolyhoz tartozó kanizsaiak Bábolnára látogattak és a házigazda legénység ellen jó eséllyel pályáztak az újabb pontszerzésre, sőt egyben a győzelemre is. Adél-zalaiaknál bemutatkozott egy új szerzemény Fujsz Richárd személyében, aki nem is oly' rég még a ZTE FC NB II-es csapatában is szerepelt, illetve a Pécsi MFC-ben is játszott és még mindig csupán 22 esztendős labdarúgó, illetve innentől már futsalos is. A kanizsaiak ugyan kicst késve érkeztek meg a találkozó helyszínére, de ez nem zökkentette ki őket a ritmusukból és az első félidőben háromgólos előnyt szereztek. A második játékrészben ugyan vettek már vissza az iramból, de sikerüket nem fenyegette veszély, mi több, még az új igazolás, Fujsz is beköszönt a találkozó végén.

- Az egész mérkőzést kontroll alatt tartottuk, nagyon szép támadásokat vezettek játékosaink és kellőképpen agresszívan védekeztünk – mondta el értékelésében Bagó Gábor, az NFC trénere. - A második félidő nyolcadik percénél az ellenfél levitte a kapusát, amit remekül védekeztünk ki és csak az utolsó másodpercben kis-büntetőből kaptunk gólt. Külön öröm számunkra, hogy új igazolásunk, Fujsz Richárd az első bajnoki meccsén nálunk rögtön betalált és meggyőző teljesítményt nyújtott. Gratulálok a fiúknak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.