Harmincegyedszer ülhetnek a sakktáblákhoz

Szombaton és vasárnap kerül megrendezésre az esztendő egyik legnagyobb hazai sakk utánpótlás seregszemléje, a XXXI. Batthyány-Kanizsa Kupa, egyben a X. Bagonyai Attila Emlékverseny a Batthyány-gimnázium falai között.


Ahogy tavaly, úgy idén is az utánpótlás sakkozók rangos mezőnye indulhat a most hétvégi Batthyány-Kanizsa Kupán

Fotó: Polgár László

Ahogy az évtizedes hagyományokból eredően már megszokott, a FIDE rapid nemzetközi ifjúsági sakk egyéni és csapatverseny keretei közé besorolt Batthyány Kupára a határon túlról is érkeznek ifjú sakkozók, illetve a hazai utánpótlás is rangos mezőnnyel lesz jelen a szombaton 10 órakor kezdődő megmérettetésen. A megnyitó után 10.30-tól kezdődnek az első forduló küzdelmei, melyeken belül ezúttal is hat korcsoport képviselői ülhetnek majd asztalhoz a nyolc esztendős korúaktól egészen a 18 éves korosztályig. Az első nap öt kört bonyolítanak le a szervezők, míg a második versenynapon, vasárnap már reggel 8.30-kor asztalhoz ülnek a sakknövendékek és három forduló áll majd rendelkezésükre, hogy pontjaikat gyarapíthassák. A versenyen az érvényben lévő FIDE rapid versenyszabályok lesznek a meghatározóak és nem csupán klubok, de iskolák is nevezhettek a viadalra. Ahogy az már szintén bevett szokás, az egyéni mellett csapatversenyt is hirdettek a sportprogram szervezői, az első három és a három „hátsó” korosztály képviselőinek eredményeit veszik figyelembe a csapatok helyezéseinek megállapításánál.

A Batthyány Lajos Gimnázium és a Tungsram Aquaprofit NSK egyesületének szervezésében tető alá hozott sakkverseny immár a tizedik Bagonyai Attila Emlékversenyt is takarja a sorban és a megnyitó ünnepséget a gimnázium aulájában tartják szombaton 10 órától.

P.L.