Három blokk feszül egymásnak…

facebook megosztás

Kitisztult a kép, az ajánlások leadásával és a jelöltek nyilvántartásba vételével kiderült, kik feszülnek egymásnak a kampányidőszakban Nagykanizsán. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalos oldalának tanúsága szerint a városban három polgármesterjelöltre lehet majd voksolni, s ennek megfelelően három politikai tömb verseng majd a szavazatokért, egyetlen független jelölt mellett.


Nagykanizsán majdnem 39 ezren szavazhatnak október 13-án (Fotó: Gergely Szilárd)

Mint ismert, Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármesterként nem méreti meg magát újra, mint mondta, a jövőben több időt szeretne a családjával tölteni, s hivatására, a tanításra koncentrálni, mindemellett egyéni körzetben, a jórészt Kiskanizsa egy részét lefedő 10-es választókerületben elindul. A kormányzó szövetség a posztra Balogh Lászlót, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóját, a humán bizottság elnökét jelölte, akinek ellenzéki oldalról két kihívója lesz: dr. Hári Tibor ügyvéd, az ÉVE-DK-JOBBIK-MSZP-LMP-MOMENTUM színeiben, és dr. Szabados Gyula volt önkormányzati tanácsadó, aki a maga által gründolt PROBONO – A KÖZJÓÉRT, NAGYKANIZSÁÉRT EGYESÜLET elnöke, polgármester- és képviselőjelöltje.

A választókerületek döntő többségében ez a három szervezet indít jelölteket, kivéve a 4-es számút, ahol a blokkok aspiránsainak vetélkedésébe Glavák Zoltán függetlenként szólna bele.

Akadtak még próbálkozók, például a 3-as egyéni választókerületben kandidált Ferincz Jenő, a Fidesz-ellenes kirohanásairól ismert kommentelő, hobbijogász is, de az ő kérelmét – egyelőre nem jogerősen – elutasították, akárcsak a 6-osban Soponyai Béláét.

Érdekes a hetes kerület, ahol a PROBONO – egyedüli helyszínként a 10 közül – nem indít aspiránst, legalábbis az NVI csütörtökön délben elérhető nyilvántartása alapján. Itt a Fidesz-KDNP színeiben induló Szakos Lilla, illetve az ÉVE jelöltje, Horváth Jácint csap össze. A pletykák szerint nem a véletlen műve, hogy itt nincs másik ellenzéki induló…

A kanizsai közgyűlésbe a polgármester mellett 10 egyéni képviselő kerül be, s négyen listás hellyel vigasztalódhatnak. A választói névjegyzékben 38.965-en szerepelnek, ők döntenek arról, hogy a következő öt évben milyen irányba haladjon a város. A kampány egyelőre langyos, bár a jelöltek járják az utcákat, otthonokat, s ahogyan mondani szokták: a terepen dolgoznak. A kormányoldal a fejlesztésekre, az elkészült beruházások átadására koncentrál, az ellenzék pedig – legalábbis a nyilvánosságban – leginkább a helyi sajtó ellen harcol (bár, ugye, mi, nem indulunk az önkormányzati választáson – a szerk.).

Döntés október 13-án... 

Péter Árpád

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.