Kanizsai alkotók is bemutatkoznak a 30 év után újra meghirdetett képzőművészeti seregszemlén

facebook megosztás

Kanizsai alkotók is bemutatkoznak a 30 év után újra meghirdetett képzőművészeti seregszemlén. Kotnyek Istvánt, Ludvig Zoltánt, Melega Istvánt és Stamler Lajost a kiállítás zalai kurátora, Budaházi Tibor kérte fel a részvételre. Az Új Dunántúli Tárlatra tíz megyéből tizenöt festőt, grafikust, szobrászt és iparművészt hívtak meg, és mintegy háromszáz alkotást állítottak ki a magtárban, Balatonalmádiban. A két központi kurátor, Baky Péter és Veszeli Lajos célja, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vidéken élő művészek munkásságára. A kiállítás szeptember 17-ig látható, a megnyitót augusztus közepén tartották.


Ez egy nagyon fontos szakmai rendezvény, amire megtisztelő, ha az embert felkérik mondta Stamler Lajos képzőművész

– Egy nagyon felemelő, fontos esemény volt, mert ebben a magtárépületben három szinten volt a kiállítás. A galérián zömében festmények, alul festmények és grafikák, a pinceszinten szobrok és egy video enviroment lett kiállítva. Egy rendkívül impozáns épületegyüttesről és egy jelentős kiállításról van szó, és egy nagyon fontos szakmai rendezvény, amire megtisztelő, ha az embert felkérik, nagyon jó érzés volt ott lenni - mondta Stamler Lajos képzőművész.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.