Kapacitásbővítés

facebook megosztás

Felavatták a legújabb csarnokot az ipari parkban. A betonacél és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó N-ferrum Kft. telephelyén egy csaknem ezer négyzetméteres csarnok épült, szociális helységekkel, fűtött gyártórésszel.

A beruházásnak köszönhetően 3000 – 8000 négyzetméteres épületelemek elkészítése is lehetővé vált a cégnél, így a gyártási idő a felére csökkent. Korábban ezeket az épületelemeket nagyobb kapacitással rendelkező cégek szállították a szomszédos megyékből.

– Ez a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy sokkal kisebb önerővel részt vegyünk benne, egy kombinált hiteltermékkel tudtuk ezt megvalósítani. Ennek keretei közt egy komoly üzemcsarnokot, anyagmozgató gépeket - mivel nagyon fontos az emberi erő kímélése –, illetve kisebb kéziszerszámok beszerzését céloztuk meg, és ezekre nyertünk – nyilatkozta Nemes János ügyvezető, tulajdonos.


A betonacél és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó N-ferrum Kft. telephelyén egy csaknem ezer négyzetméteres csarnok épült (Fotó: Gergely Szilárd)

A csarnok méretei lehetőséget biztosítottak egy modern, 5 tonnás híddaru telepítésére is, amellyel nagyméretű acélszerkezetek gyártása, forgatása, emelése is lehetővé vált. Az épületen helyet kapott egy 15 kW-os napelemes rendszer, amely az összes elektromos árammal működő gép energiaigényét fedezi.

– A projekt összköltsége 161 millió 986 ezer 790 Ft-ot tett ki. A támogatás 30 százaléka volt a projekt teljes költségének. Emellett van egy 60 százalékos kölcsön, amit egy hosszú lejáratú kedvezményes hitelként kell a vállalkozásnak kitermelnie a következő 10-15 évben – mondta el Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda tanácsadója.


A projekt költségeiről Radics Bálint tanácsadó tájékoztatta a megjelenteket (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ipari parkban több vállalkozás is látványosan fejlődött az utóbbi időkben, egy hónapja is volt egy csarnokavatás, várhatóan a jövő héten is egy új létesítménnyel bővül az egyik Nagykanizsán tevékenykedő cég.

– Én bízom benne, hogy ez így folytatódik, hiszen itt vagyunk az ipari parkban, és az új ipari park munkálatai is elkezdődnek. Éppen tegnap adtunk át a munkaterületet az M7-es autópálya lehajtójánál készülő körforgalomhoz, ezzel feltárunk egy iparterületet ott, ahol a NIPÜF (Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő ZRt.) fog fejleszteni, ez egy 70 hektáros terület. És egy másikat is, ami a városnak ad lehetőséget is. A gazdaságfejlesztés, az iparfejlesztés a legfontosabb feladataink egyike – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.


Nemes János ügyvezető, tulajdonos (balra) mutatja a fejlesztéseket Cseresnyés Péter államtitkárnak, országgyűlési képviselőnek (Fotó: Gergely Szilárd)

A projekt hatására nőtt a foglalkoztatottak száma is az N-ferrumnál. 2016-ban 14 volt az átlagos létszám, jelenleg 21 embert alkalmaz a vállalkozás.

– Többen dolgoznak most ennél a cégnél, mint néhány hónappal ezelőtt. Amikor Nagykanizsán hangoztatjuk, hogy mennyivel növekedett a munkahelyek és a foglalkoztatottak száma, az abból adódik, hogy ilyen és ehhez hasonló kis- és közepes vállalkozások a gazdaság növekedésének köszönhetően jelentős fejlesztéseket tudtak végrehajtani, és a fejlesztések mellett komoly termelésnövekedést értek el – mutatott rá Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


Fotó: Gergely Szilárd

A korábbi bérelt telephelyen a vállalkozás 800 – 1000 négyzetméteres épületek elemeit tudta gyártani. A beruházásnak köszönhetően kapacitását akár a háromszorosára is meg tudja növelni a cég.

Felavatták a legújabb csarnokot az ipari parkban

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.