Keresik a Turizmus Szakma Példaképét

2019. szep. 15.

Immáron hetedik éve rendezi meg a Szallas.hu az Év Szállása versenyt. A rangos eseményen a szálláshelyek mellett a települések, konferenciahotelek és turisztikai nevezetességek is megmérettetik magukat. Idén is odaítélik az ifj. Papp Imre-emlékdíjat a szakma kiemelkedő képviselőjének.


Turizmus Szakma Példaképe 2018-ban a kanizsai Katona Zoltán (középen), a Morgens Design ügyvezetője

Már javában zajlik az Év Szállása verseny, melyet idén immáron hetedik alkalommal rendez meg a Szallas.hu. A szálláshelyek, úti célok, konferenciahotelek mellett a szakma kiemelkedő képviselői is megmérettetik magukat. Közülük ítéli oda valakinek a zsűri az ifj. Papp Imre-emlékdíjat. A kitüntetés névadója, a 2015-ben elhunyt Ifj. Papp Imre, a Hotel Kapitány Sümeg szálloda vezetőjeként és a sümegi vár üzemeltetőjeként kulcsszerepet vállalt városa turisztikai népszerűsítésében. „A díjjal nemcsak emléket állítunk Ifj. Papp Imrének, hanem felhívjuk a figyelmet minden olyan szakmai szereplőre, aki iránymutató gondolkodásának eredményeként kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója.

A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjat szeptember 28-áig leadott jelölés vagy pályázat útján nyerheti el az a személy a szakma képviseletében, aki újító ötletet alkotott szálláshelyével, turisztikai attrakciójával vagy rendezvényével. A kitüntetést 2018-ban Katona Zoltán, a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője nyerte el iránymutató marketingtevékenységével.  2017-ben Tóth Ákosnak, az Utazómajom elindítójának ítélték oda az ifj. Papp-Imre emlékdíjat, a turizmus területén bevezetett merész, újító megoldásáért.

A megmérettetés és a rangos díjátadó célja felhívni a figyelmet a turizmus szakma remekeire és Magyarország kincseire. Az Év Szállásának járó fődíj és díjak mellett idén is kitüntetik az Év Turisztikai Attrakcióját, az Év Konferencia Hotelét és az Év Romániai Szálláshelyét is. Átadják az Év Turisztikai Települése kitüntetést is, ugyanis minden olyan magyarországi település is megméretteti magát, ahol legalább egy szálláshely megtalálható a Szallas.hu rendszerében. A díjak odaítélésében a szakmai zsűri mellett, a vendégek szavazatainak és a honlapon leadott valós véleményeknek kiemelkedően fontos szerepük van, ezek alapján áll össze a végleges rangsor.

Forrás: szallas.hu