Két kerék, két szív, egy lélek

facebook megosztás

Motoros esküvőt tartottak Eszteregnyén. Az ország szinte minden nagyobb motorosklubja képviseltette magát Hajdu Anita és Orbán Zoltán nagy napján. A vasárnapi polgári szertartásra csaknem 200 motoros kísérte el az ifjú párt.


A vasárnapi polgári szertartásra csaknem 200 motoros kísérte el az ifjú párt

A nyári forróság sem vette kedvét a motorosoknak, már a kora délutáni órákban gyülekeztek az eszteregnyei futballpályán. A motorostársadalom összefogását jól jelzi, hogy volt, aki több száz kilométert gurult azért, hogy részt vegyen a ceremónián. – A motoros társaság összetartó csapat. A Dunántúl különböző részeiről, de elsősorban természetesen a környékbeli megyékből jöttünk többen, mintegy 200 motoros van itt. Ők különböző motorosszervezetek képviselői. Zoliék nagy részükkel szoros kapcsolatban vannak, hiszen ő különösen, de Anita is régóta motorozik. S miután összetartók vagyunk, szeretnénk velük ebben az örömben osztozni - fogalmazott Klujber László, a Söjtör Környéki Motorosok Baráti Körének elnöke.

Az ifjú pár oldalkocsis bevonulás után mondta ki a boldogító igent. Ezután elindult a lóerőben gazdag násznép. A menet Palint is érintve az Erzsébet téren állt meg, majd a közös fotók után indult vissza az eszteregnyei ebédre. – Egy eszméletlen jó motorostalálkozón vettünk részt. S nem utolsó sorban megnősültem, most már van feleségem. Motoros barátainkat meghívtuk az esküvőre, az ország különböző pontjairól érkeztek: Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Győr, s Szlovákiából is csatlakoztak hozzánk - mondta Orbán Zoltán.

Burcsi János, Eszteregnye polgármestere a Kanizsa Televízió Híradójának elmondta: jövő nyáron egy motorosfesztivállal várja majd a település a két-, illetve háromkerekűek szerelmeseit.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.