Konferencia a stroke-ról

Háromszáznál is több orvos érkezett a háromnapos konferenciára Zalakarosra. A szakmai értekezés középpontjában a szélütés, azaz a stroke áll.

A stroke népegészségügyi jelentősége igen nagy: hazánkban évente 40-50 ezer stroke eset fordul elő, szemben a 16 ezer szívinfarktussal. Az infarktuson átesettek 70-80 százalékának van esélye normális életvitelre, a szélütést elszenvedetteknek viszont mindössze egytizedének. Éppen ezért komoly jelentősége van a stroke megelőzésének. – Tizennegyedik alkalommal szerveztük meg az országos stroke konferenciát, ami nagyon fontos, mert népbetegségről van szó. Második alkalommal szervezzük Zala megyében, és megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. El kell hogy mondjam azt is, hogy ezzel a konferenciával együtt az érbetegségek ultrahangos vizsgálatával foglalkozó társaság is most tartja a 11. rendezvényét. Nagyon örülünk neki, hogy 350 résztvevő van és remélem, hogy egy sikeres konferencia előtt állunk – nyilatkozta Dr. Németh László fő szervező.

A konferenciát megnyitó ünnepségen Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte az orvosokat. – Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit, és nagyon büszkék vagyunk mi itt, Zala megyében az egészségügyben dolgozó személyzet munkájára. Külön öröm az is, hogy az áldozatos munka mellett jut idejük arra is, hogy egy ilyen konferenciát megszerveznek – mondta Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke.

Az orvosok az elkövetkező napokban több stroke-kal kapcsolatos témában is előadásokat hallhatnak, majd megoszthatják egymással személyes tapasztalataikat, hogy ezzel segítsék a szélütés megelőzését és kezelését. A szélütés elkerülése érdekében mindenkinek ajánlott a rendszeres testmozgás, a dohányzás mellőzése, továbbá a szívritmuszavarok megfelelő ellátása.