Kutatók éjszakája

facebook megosztás

Még a robotfocit is kipróbálhatták az érdeklődők - tegnap volt a Kutatók Éjszakája. A PEN-en is különböző érdekességekkel várták a látogatókat. Érdekes feladatokkal várták a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán a fiatal kutatókat pénteken. Az érdeklődők kipróbálhatták a robotfocit, de megismerkedhettek a mesterséges intelligencia rejtelmeivel is. - Az informatika területén a mai napon a klasszikus interneten és az ipari automatizálásban található érdekességekkel készültünk. Ilyen például a mintagyárunk, ahol egy kitalált terméket rak össze egy automatizált gyártósor. Lehet robotot programozni, egy humanoid robotot, valamint lehet robotokkal focizni is. Újdonságként, mivel ez egy teljesen új terület a kampuszon, lehet találkozni mélyneurális gépi tanulással, ami demonstrálja azt, hogyan lehet gépeket megtanítani az alakzatfelismerésre    – mondta el Dr. Jaskó Szilárd egyetemi docens, a PEN tanszékvezetője.


A robotfocival is megismerkedhettek az érdeklődők a Kutatók Éjszakáján.

Az életet jelentő víz fontosságával és különböző kísérletekkel is találkozhattak a fiatal kutatók. - Itt éppen mögöttem az egyik csapatot látjuk, ahogy próbálkoznak megoldani a feladatot. Egy régi analitikai mérleget kell használniuk ahhoz, hogy egy cukrot megmérjenek. Tippelnek, mérlegelnek, és ha sikerül eltalálni, akkor megkapják a cukrot. Ezen kívül van egy szoba, amit illúziószobaként rendeztünk be, itt különböző vizuális feladatok és érdekességek vannak – fogalmazott Dr. Galambos Ildikó a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ intézetvezetője.

A Kutatók Éjszakáját idén a retró tematika köré építették a szervezők, így akár régi magnókkal, rádiókkal vagy írógépekkel is megismerkedhettek a látogatók az intézmény aulájában. - Nagyon szeretnénk, hogy az egyetem egy nyitott tér lenne mindenki számára. Ne csak a hallgatóink, ne csak a kollégáink jöjjenek és nézzenek körül, hanem szeretnénk, hogy a város lakói vagy a környéken lakók, fiatalok, idősek egyaránt bejöjjenek és megnézzék mivel foglalkozunk. A Kutatók Éjszakája pont azt a célt szolgálja, hogy be tudjuk mutatni azokat a tudományterületeket, amikkel egyébként foglalkozunk, egy kicsit érthetőbb, színesebb, szagosabb, látványosabb formában – mondta el Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN kampuszigazgatója. A Kutatók Éjszakája európai kezdeményezésre indult 2005-ben, a programot mindig szeptember utolsó péntekén tartják.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.