Legyen időnk egymásra!

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésre érkezett tegnap Nagykanizsára Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspök. Legújabb kötete immár a negyedik a sorban. Az emeritus főpásztor az Éljen Városunk! Egyesület meghívására érkezett, de mint hangsúlyozta, nem kampányolni. A nyugalmazott váci püspök azt mondta: mai társadalmunk egyik nagy hiányossága, hogy nincs időnk egymásra. Szerinte elbeszélünk egymás mellett, pedig szükségünk lenne arra, hogy meghallgassuk egymást.

– Ez a párbeszéd kultúrája, amit szoktam emlegetni. A másik pedig, amit talán Ferenc pápától tanultam – aki az utóbbi időben állandóan ráirányítja a figyelmet arra a szétszakadt társadalomra, a gazdagok és szegények egyre távolodó közösségeire, ami itthon Magyarországon is jelen van. szolidaritás, az együttérzés a rászoruló emberek sorsával, életével, azt hiszem, ez nekünk keresztényeknek sajátos kihívást is jelent, de minden embernek. És azt hiszem, ezen az úton kell a párbeszédet folytatni, hogy egymás tapasztalatát, ötleteit, gondolatait átvéve együtt keressük a módját annak, hogyan tudunk segíteni – fogalmazott Beer Miklós.