Lehetséges együttműködésről tárgyaltak

facebook megosztás

Lehetséges együttműködésükről tárgyalt Zalakaroson a Magyar Fürdővárosok Szövetsége és a Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamara. Az előkészítő beszélgetésen a felek ismertették a határon átívelő megállapodással kapcsolatos terveiket.  

A Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamara turisztikai tárcájának elnökhelyettese azért érkezett a fürdővárosba, hogy egy együttműködés alapjairól tárgyaljon a Magyar Fürdővárosok Szövetségével, illetve Zalakaros vezetőségével. - Az iparkamarának jó kapcsolatai vannak gazdasági téren magyarországi iparkamarákkal. Ezt szeretnénk kibővíteni az egészség- és gyógyturizmus terén is. Tudjuk, hogy Magyarország ezen a téren kiemelkedő, míg Szerbiában jók a lehetőségek, de nincsenek kihasználva a termálvizei. Ezeket a jó tapasztalatokat szeretnénk a befektetőinknek bemutatni ­­– mondta Dragica Samardzic, a Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Tárca elnökhelyettese.

Az elnökhelyettes asszony hozzátette, terveik közt szerepel közös rendezvények szervezése, valamint közös részvétel különböző kiállításokon. Megjegyezte, most először járt Zalakaroson, de rögtön otthon érezte magát a településen. - A környékbeli országokkal új kapcsolatokat kell kialakítanunk. Az elmúlt időszakban nyitottunk Horvátország és Szlovénia felé, onnan már elindultak a vendégek, és ez egy nagyon jó lehetőség, hogy a Vajdaságban is meg tudjuk mutatni a turisztikai kínálatunkat. Az a tapasztalat, hogy ha tudnak rólunk, akkor nagyon magas elégedettséggel tudjuk fogadni a vendégeket - fogalmazott  Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros alpolgármestere.

2014-ben már aláírt a Magyar Fürdővárosok Szövetsége a vajdasági egészségturizmusban dolgozó cégekkel egy együttműködési megállapodást. A határokon átívelő közös munka egyik fontos alapfeltétele a mai tárgyalás a Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamarával. A tervek szerint a most előkészített szerződést október harmadikán, Újvidéken írják alá. - Eddig Nyugat-Európával, elsősorban Németországgal, Dél-Németországgal, Bajorországgal és Baden-Württemberg tartománnyal vannak kapcsolataink. Rendszeresen járunk okiállításokra, Stuttgartba a Balassi Intézetbe. Ezenkívül természetesen tervezzük, hogy erdélyi fürdőket is becsatolunk a szövetségünkbe együttműködőként – hangsúlyozta Dr. Szabó Zoltán, a Magyar Fürdővárosok Szövetségének ügyvezetője. Az együttműködés egyik fontos célja, hogy minél több vajdasági turista látogasson Magyarországra és élvezze a minőségi fürdők által nyújtott szolgáltatásokat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.