Lemondott az Eszteregnyei Őszirózsa Dalkör vezetéséről Bogatin Sándor
Vezetőként a hétvégi nyárzáró dalostalálkozón és gyermeknapon lépett utoljára színpadra, a jövőben koordinátorként segíti a dalárda munkáját. A szombati rendezvényen 15 csoport énekelt Eszteregnyén.
A házigazda kórus lépett először színpadra a nyár utolsó dalostalálkozóján, ahova a gyerekeket is különböző játékos programokkal várták. – Azt szeretném, hogy mindenki jól érezze magát, ezért mindennel berendezkedtünk, ami szerintem ehhez szükséges. Gyakorlatilag egy nagy szabadtéri vásár lett a rendezvényünk. Örülök neki, hogy nagyon sokan megjelentek - mondta Burcsi János, Eszteregnye polgármestere.
15 dalárda fogadta el az Eszteregnyei Őszirózsa Dalkör meghívását
Nehéz szívvel lépett színpadra Bogatin Sándor, mivel a dalkör vezetését – lakhelyváltás miatt – át kellett adnia. Az eszteregnyei csoportot a jövőben Pusztai Csabáné irányítja. – Körülbelül 200 fő van jelen, mi egy olyan csokorral készültünk, ami a falunkról szól leginkább, hiszen most szeretném bejelenteni, hogy lemondok az elnöki posztomról, mert elköltözünk. A kapcsolattartás miatt úgy gondoltuk, hogy egy helyi tag legyen a vezető. De természetesen maradok a csapatnál, mint koordinátor, tehát én állítom össze a műsorokat - mondta Bogatin Sándor, az Eszteregnyei Őszirózsa Dalkör hétvégén lemondott vezetője.
A dalostalálkozón a helyi kórus mellett a szepetneki, a zalakomári, a galamboki, a lovászi, illetve több nagykanizsai csoport is fellépett.
A rovat további hírei: Térségi hírek
Kvártélyházi nyár, bábművészeti programok és Egerszeg Feszt Zalaegerszegen
2023. jún. 7. 07:05Kortárs művészeti fesztivállal kezdődik meg vasárnap a Kvártélyház 17. évada Zalaegerszegen, ahol június 16-tól a Bábművészeti Világtalálkozó, valamint az Egerszeg Feszt programjaira is várják az érdeklődőket.
Év Múzeuma: a zalaegerszegi Göcseji Múzeum a vidéki múzeumok különdíjasa
2023. jún. 6. 06:00Az ICOM Magyarország különdíját a Tatai Német Nemzetiségi Múzeum, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége különdíját a zalaegerszegi Göcseji Múzeum, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját a cigándi Bodrogközi Múzeumporta munkatársai vehették át.
A Keszthelyi Közgazdasági Technikum tanulóinak vállalkozói ötletei bizonyultak a legjobbaknak a Modellvállalat 2022/23 szimulációs versenyen
2023. jún. 5. 09:25A Modellvállalat 2022/23. szimulációs verseny döntőjében az 1. és a 2. helyezést is a Keszthelyi Közgazdasági Technikum, a 3-at a Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjai szerezték meg, a zsűri különdíjjal jutalmazta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium csapatát.
Buszon-vonaton: 427 261 új bérletet, harmada ország-, kétharmada vármegyebérlet
2023. jún. 5. 08:12Megvan az első város is, ahol teljes a tarifaközösség: Zalaegerszegen július 1-jétől a helyi közösségi közlekedésben is lehet az új bérletekkel utazni.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a TÖOSZ
2023. jún. 2. 09:25Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket. A program a lakosság számára is előnyös, hiszen egy helyen, egyszerű módon, több szolgáltatáshoz jutnak hozzá.
Kaposváron 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre
2023. jún. 2. 08:12Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.