Ma Kanizsa - Veszprém a labdarúgó Magyar Kupában

facebook megosztás

Ma 15 órakor az FC Nagykanizsa labdarúgó együttese Magyar Kupa-mérkőzésen látja vendégül a VLS Veszprém gárdáját az Olajbányász-stadionban.


A kanizsai futballklubnál remélik, a kupameccsen is szépszámú közönség biztatja majd őket a Veszprém ellen

Fotó: Gergely Szilárd

A párosítás érdekessége, hogy immár mindkét gárda az NB III Nyugati csoportjában szerepel, a veszprémiek idén mondhatják magukat újoncnak. Eredménysoruk a harmadik vonalban nem is rossz, hiszen a kilencedik helyen állnak, de úgy, hogy az eddigi hét találkozójukon mindössze egy vereséget szenvedtek, hat rúgott góljuk mellett csupán ötöt kaptak. Oda kell tehát figyelniük a hazaiaknak, akiknek egyben jó erőfelmérő is lehet a meccs, hiszen ugyanez a párosítás három hét múlva ugyanígy megismétlődik – a felek akkor is Bányász-pályán találkoznak, harmadosztályú bajnoki keretében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.