Már csak pár nap!

Pénteken kezdődik a kétnapos gasztrokulturális forgatag az Erzsébet téren. A 16. Bor- és Dödölle Fesztiválon 50 kézműves, 30 vendéglátós, 15 versenyző főzőcsapat és 10 borház várja majd az érdeklődőket. A közelgő fesztivál részleteiről tartott sajtótájékoztatón Dénes Sándor polgármester kiemelte, az önkormányzat célja minden esztendőben az, hogy a városban élőknek és az idelátogatóknak örömteli pillanatokat szerezzen a fesztivál. - Mindenkit nagyon sok szeretettel hívok és várok erre az ünnepre, erre a fesztiválra. Érezzék jól magukat, mert erről szól. Én azt szeretném, ha végigmegyek a fesztiválon – mert végig szoktam, sokakkal beszélgetek, találkozom – akkor boldog, felszabadult és csillogó szemű emberekkel találkozzak. Akik félreteszik gondjaikat, bajaikat, együtt vannak szeretteikkel és jól érzik magukat – mondta el Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.


A város első embere és a szervező egyesület elnöke a mai sajtótájékoztató keretében is invitálta az érdeklődőket.

A szervezők úgy állították össze a programokat, hogy azok között minden korosztály megtalálja a kedvére valót – erről számos kísérőprogram, valamint csaknem 30 fellépő gondoskodik. A fesztivál gasztronómiai vonalát pénteken a borházak kínálta nedűk zsűrizése képviseli, szombaton pedig a versenyzők veszik kézbe a fakanalat, a szervezőkkel együtt összesen 16 csapat indul idén. - Minden eddiginél többet adunk a főzőcsapatoknak, az 50 kilogramm burgonya mellett 30 kilogramm lisztet, 10 liter tejfölt és nagyon sok egyéb dolgot: sátrat, porral oltót, illetve vendégváró helyeket is biztosítunk számukra. Azt gondolom, így tudják majd becsábítani az érdeklődőket. Elég nehéz feladat vár rájuk, hiszen erőt és munkát igényel tőlük. Például egy pörkölt, vagy halászlé elkészítésével szemben nagyon munkaigényes ez a feladat – fogalmazott Horváth István a KonTuRplusz Egyesület elnöke. A szervezők idén is 10 ezres látogatószámot várnak. A fesztivál pénteken délben kezdődik, a hivatalos megnyitó délután 4-kor lesz. Szombaton szüreti felvonulással folytatódik a program, késő délutánra pedig kiderül, melyik csapatok vehetik át a legjobbaknak járó díjakat.