Megjutalmazta az ifjú tehetségeket a város

Tíz fiatal gyűlt össze tegnap Nagykanizsa egyik vendéglátóhelyén. Ami közös bennünk, az a tehetség, amit egyebek mellett a tanulmányaikban, a sportban vagy a művészetekben kamatoztatnak. Az ifjak az év elején pályázhattak, teljesítményüket pedig a város önkormányzata is elismerte. – Polgármester úr, az önkormányzat kitüntetett figyelmet fordít azokra a tehetségekre, akiket az iskolák tanárai ajánlottak az önkormányzat figyelmébe. Nagyon fontos ez, hiszen talán azt lehet mondani, hogy a városhoz való kötődést is erősíti, és ténylegesen bizonyítja azt, hogy a kanizsai fiatalok fontosak a város számára – mondta el Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


Az ifjú tehetségeknek Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Dénes Sándor polgármester gratulált

A találkozón nemcsak a diákokat, hanem iskolájuk vezetőit is vendégül látták, hiszen ahogy Dénes Sándor polgármester beszédében fogalmazott, nem elég, ha valaki tehetséges, szüksége van környezete támogatására is. – Azt tudnunk kell, hogy a tehetséggondozás az legalább három lábon áll. Ehhez kell a fiatal, a tehetséges gyerek, kell hozzá az iskola, a kitűnő tanárral, és kell hozzá a család is, a szülő is, aki támogatja ezt az ügyet, mellé áll, segíti – fogalmazott Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A fiatalok kiemelkedő tehetségét oklevéllel, valamint 40 ezer forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazták. A város önkormányzata pedig a jövőben is megszervezi az „Ifjú tehetségek találkozója” elnevezésű rendezvényt.