Mestereket avattak

Harminc szakember vette át mesterlevelét, mely tanúsítja, hogy szakmájának legjobbjai közé tartozik. Autóelektronikai műszerészek, autószerelők, gázszerelők és festők vettek részt a kamara képzésén. A résztvevők közül 25-en 85 százalékos állami támogatással szerezhették meg a tanúsítványt.

A mesterlevél-átadó ünnepség a tradícióknak megfelelően indult. A képzésen részt vevő 30 szakember kemény, tanulással átszőtt hónapokon van túl. Ők azok, akik – már vizsgázott társaikhoz hasonlóan – felismerték, hogy érdemes a tudásba befektetni. – Nagy dolog ez egy szakember életében, amikor eljut arra a szintre, hogy rendelkezik azzal a gyakorlattal, azokkal a képességekkel, hogy pályázni tud egy ilyen mestervizsgára. Külön elismerés illeti őket azért is, mert hiszen mindannyian dolgoznak, és munka mellett, család mellett végezték a képzést – fogalmazott Tóth Nándor alpolgármester.

A magyar szakemberek keresettek külföldön is, ennek nagyon egyszerű az oka: a magyar szakképzés. A magyar szakember sokkal többet tud a szakmájában, mint a többi nyugat-európai szakmunkás – fogalmazott köszöntőjében Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. – A magyar szakmunkás értéke még mindig magasan van. És ezek közül az átlagos magyar szakmunkások közül még mindig kiemelkednek azok, akik a szakmájukban még magasabb szintet tudnak: a mesteremberek – tette hozzá.

Aki mestervizsgát tesz, belép szakmájának elit klubjába. A legmagasabb szakmai végzettséget igazoló okirat felelősséggel is jár, egyfajta társadalmi presztízs – mondta az ünnepségen Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. – A munkaerőpiacon egy nagyon komoly hiány mutatkozik, hiszen több tényező együttes hatása következtében szinte már bizonyos szakmákban, bizonyos ágazatokban nem lehet munkaerőt találni. Volt egy demográfiai hullám, aminek következtében jóval kevesebb gyerek iratkozik be már általános iskolába és a középfokú oktatásba. Ennek a többsége is a szakmunkásképzésből hiányzik – nyilatkozta.

A kamara viszont mindent figyelembe véve igyekszik segíteni a szakképzést, a pályaválasztástól kezdve a mester cím megszerzéséig. – Most egy generációváltásra kerül sor. Jönnek a 35-40 év közöttiek, akik már megfelelő tudással rendelkeznek, ezt szeretnék kamatoztatni, és ezért lerakják a vizsgát. Korábban ez az egész szakemberállománynak a 2-3 százalékát jelentette, mi az 5-6 százalékot szeretnénk megcélozni – hangsúlyozta dr. Polay József, a NAKKIK elnöke.

A tendencia pedig pozitív, évről évre egyre többen veszik igénybe a kamara nyújtotta lehetőségeket és támogatást, főként a pár évvel ezelőtti törvényváltozás után. Tanulót ugyanis csak az a szakember oktathat, aki rendelkezik a mester címmel.