Pozsonyban is megállták a helyüket

facebook megosztás

7 éremmel tértek haza Pozsonyból, az Olimpiai Reménységek Versenyéről a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub ifjú versenyzői. 36 országból érkeztek fiatalok a szlovák fővárosba, hogy összemérjék tudásukat az egyetlen nemzetközi versenyen, amit a 15-17 éves korosztály számára rendeznek.

Egy arany-, három ezüst- és három bronzéremmel lettek gazdagabbak a hétvégén a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub versenyzői. A fiatalok a serdülő korosztály legnagyobb eseményén, az Olimpiai Reménységek Versenyén jártak, Pozsonyban. – Ez egy nagyon komoly verseny a 15, 16, 17 éveseknek. A 15-16 évesek serdülők, és nekik ez az egyetlen nemzetközi versenyük. Gyakorlatilag ezért is lett ORB és nem EORB, mert hatalmas igény volt erre a versenyre. Ezt egy nemhivatalos serdülő világbajnokságnak is titulálják – mondta el Sári Nándor, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub elnöke.

4 versenyző képviselte a Kanizsa Kajak-Kenu Klubot a szlovák fővárosban. Sári Nándor a Kanizsa Televízió Híradójának elmondta, hogy eredményeik nem csak a klub életében egyedülállók, országos viszonylatban is komolynak számítanak. – Én két nappal Kurucz Levente után jöttem a versenyre, és megnéztem a versenyzését. Nagyon jó volt. Tényleg erős volt a mezőny, nyomni kellett az elő- és középfutamokat is, de neki sikerült mindig bejutnia. A páros is nehéz volt, a középfutamban egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy milyen lesz a döntő, de végül sikerült megnyernünk a versenyt. A pálya igazából jó volt, jó időnk volt szerencsére – mesélte Tótpeti Attila.

A több évtizedes hagyományra visszatekintő, eredetileg a visegrádi négyek fiatal sportolóinak rendezett versenyhez évről évre egyre több nemzet csatlakozott, így az idén már 36 ország vett részt a 15, 16 és 17 évesek számára korosztályonként kiírt nemzetközi kajak-kenu megmérettetésen. – ­A pálya nagyon tetszett, az jó volt, erdővel körbe véve. A víz is nagyon jó volt, az egyedüli hátránya, hogy a hínár néha becsúszott a pályára, de szerencsére nem kaptam a kormányomra. Az utazás is jó volt, a klubbal mentünk, de én korábban hazajöttem. Csak pénteken volt versenyszámom, viszont ottmaradtam szombaton és vasárnap is szurkolni a többieknek, hogy minél jobb eredményt érjenek el – árulta el Kálovics Adél.

A lányok közül Kiskó Réka három bronzot és egy ezüstöt hozott haza, míg Adél B döntőben nyert ezüstöt. Levente két ezüstérmet nyert, továbbá Attilával párosban mindenkit maguk mögött hagyva lettek egy aranyéremmel gazdagabbak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.