Szüreti és borfesztivált tartottak Becsehelyen

facebook megosztás

Immár becsehelyi borokat is kóstolhattak az érdeklődők a 15. alkalommal megrendezett szüreti és borfesztiválon. A rendezvényen egyre több helyi termékkel lehet találkozni. A közönség szórakoztatásáról többek között Laci betyár és a Honeybeast zenekar gondoskodott, de rendeztek hébérszívó versenyt is.

Felvonulás nélkül nincsen szüreti és borfesztivál Becsehelyen. A résztvevők lovaskocsikon, kerékpáron és különféle teherautókon gurultak be a rendezvény helyszínére. Az őszi mulatságon nem maradt senki pohara üres, a fellépők és a vendégek becsehelyi borral olthatták szomjukat. A település polgármestere szerint ez szimbolizálja a leginkább, mekkora utat járt be a fesztivál az elmúlt 15 évben.


A menethez lovas kocsin, kerékpáron és különféle járműveken csatlakoztak a felvonulók (Fotó: Gergely Szilárd)

– Az első alkalommal mindjárt olyan neves borászokat kértünk fel, mint a szekszárdi Takler Ferenc, a balatonboglári Légli Ottó vagy a csörnyeföldei Bussay László. Az idei rendezvény különlegességét az adja, hogy most először van az, amikor csak becsehelyi borok vannak – fogalmazott Németh Géza.

A helyi gazdák örömmel csatlakoztak a fesztiválhoz.

– Helyi, a mi rendezvényünk. Ez már a 15. rendezvény, és egyre inkább afelé megyünk, hogy a helyi dolgokat tudjuk kínálni. Most csak helyi borházak vannak, és erre büszkék vagyunk – mondta Paál Gyula.


A becsehelyiek büszkék a boraikra (Fotó: Gergely Szilárd)

Bár a pincetulajdonosok nehéz évet zárnak, motiválja őket, hogy a zalai borok szakmai megítélése egyre pozitívabb.

– A zalai bor minősége nagyon-nagyon jó, és el is mondhatjuk, hogy az egyik célunk a Mura-programban, hogy azokat az értékeket, amelyek itt adottak, ételben és italban, fel tudjuk mutatni. Bor területén nagyon jól állunk, a Mura vidékén, a Mura melletti hegyeken termelt bor jó minőségű, és ezzel is tudjuk népszerűsíteni ezt a vidéket – mutatott rá Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


A becsehelyi fesztivál a fiatalok körében is népszerű (Fotó: Gergely Szilárd)

A programon Becsehely testvérvárosa, Korond is képviseltette magát. A két település és a lakosaik közti barátság 12 éves múltra tekint vissza.

– A becsehelyi szüreti napok olyan jelentőségűek, mint Korondon a fazekasvásár. Egy közösség életében meghatározó elem, mert ilyenkor a közösség meg tudja mutatni azt az összetartó erejét, amit a munkában és a szórakozásban kifejtett – nyilatkozta Katona Mihály, Korond polgármestere.

A fesztivál évről évre látogatottabb, a gasztronómia mellett a kulturális programok is vonzzák az érdeklődőket a térségből.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.