Újraálmodta a szegedi papucsot

Nem egy kaptafára készült, és az ökológiai lábnyoma is kicsi annak a szegedi papucsnak, amellyel a nagykanizsai Bognár Angéla megnyerte a Népművészeti Egyesületek Szövetségének pályázatát. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzőse a 33. Mesterségek Ünnepén vette át az elismerést a tradicionális lábbeli újragondolásáért.

Bognár Angéla szeretné, ha az emberek nagyobb figyelmet fordítanának ruhák vagy kiegészítők vásárlásakor a környezettudatosságra (Fotó: Gergely Szilárd)

Minden évben mást helyeznek a középpontba a Mesterségek Ünnepén – a szervezők választása idén a lábbelikre és a szegedi papucsra esett. Ennek apropóján hirdetett kreatív pályázatot a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Szegedi Papucsért Alapítvány. A felhívásra két kategóriában vártak ötleteket: a kézművesek csak némileg módosíthattak a hagyományos szegedi papucson, a dizájnerek – akik közt Bognár Angéla is megmérettette magát – teljesen szabad kezet kaptak.

– Az alapgondolatom az volt, hogy a tradicionális jellemzőket megtartom, de egy kicsit korszerűsítek rajtuk – avat be a részletekbe. – A jól ismert formán ezért nem változtattam: a papucsnak van egy kis sarka és a felső része többnyire zárt, ugyanakkor az orrát megnyitottam. A legrégebbi papucsokra jellemző pöttymintát olyan háromdimenziós lyukakként képzeltem el, amelyekbe a későbbiek során akár különböző színű és méretű pomponokat is lehet tűzni.

Angéla szerint korunk divatjának egyik legnagyobb vívmánya az öltözékek személyre szabhatósága, amely ma már egyre inkább megjelenik a vásárlói igények között is. A papucsot díszítő elemek eleget tesznek ennek a kritériumnak, ráadásul növelik a lábbeli felhasználási lehetőségeit is, hiszen elegáns és bohém szetthez is fel lehet venni. Ha pedig a birtokunkban van egy jól variálható darab, az nemcsak a pénztárcánknak, hanem a természetnek is megkönnyebbülést jelent.

– Az öko-tudatosság a magánéletemben és a munkámban is meghatározó. A divatipar toplistás ágazat a környezetszennyezésben, ezért is fontos, hogy amit tervezek, annak az ökológiai lábnyoma a lehető legkisebb legyen. A szegedi papucsomat ezért valódi bőrből készítettem, és mellőztem mindennemű műanyagot vagy fémet. Egyrészt azért, hogy tartós legyen, másrészt azért, hogy ha a papucs hosszú évek múltán elhasználódik, akkor teljesen lebomoljon, és ne terhelje felesleges hulladékkal a bolygót.

Kezdő cipősként a tervezési folyamat, az anyagok összeállítása és a modellezés három-négy hetet vett igénybe, magának a papucsnak az elkészítése pedig három napot. Angéla – követve az elődök példáját – mindent kézzel készített. A hagyományos eljárástól mindössze annyiban tért el, hogy nem egy, hanem két kaptafát használt: azokra húzta rá a nedves, formára szabott bőrt, így a lábbelik végleges formája szabásvonalak nélkül, a száradás során rögzült. A talp becsiszolásához Kanizsán egy helyi cipésztől, Horváth Barnától kapott segítséget.

– A pályázatra az utolsó pillanatban jelentkeztem, így rohamtempóban kellett megtervezni a teljes kollekciót. Tartottam attól, hogy a zsűri nem találja majd elég újszerűnek a végeredményt, de tévedtem: tetszett nekik, hogy a tradicionális vonal megőrzése mellett, a személyre szabhatóság révén számos lehetőség rejlik benne, és az eredetitől eltérően nem pusztán egy-egy alkalommal lehet belebújni.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzősének tavaly több kiállítása is nyílt Nagykanizsán. Mint mondja, szívesen visszatérne a szülővárosába vagy Zalába, mivel a vidéki környezetet sokkal élhetőbbnek, barátságosabbnak tartja, mint a mindig nyüzsgő fővárost. Jelenleg textiltervező mesterszakon tanul, mellette egy cipőtervezőnél dolgozik. A tervei közt szerepel, hogy tovább építgesse a saját márkáját, és az minél több helyen, így Nagykanizsán is elérhetővé váljon, emellett szeretné, ha az emberek nagyobb figyelmet fordítanának ruhák vagy kiegészítők vásárlásakor a környezettudatosságra.

Nemes Dóra

- - -

A szegedi papucs – amely kiemelkedő nemzeti érték, 2004 óta védettséget élvez – a szegediek egyik legjellemzőbb viselete volt a 19-20. században. Készítésének módja és divatja a török hódoltságig nyúlik vissza. Jellegzetessége a magas sarok, valamint a bársony papucsfej pipacsos, kalászos, búzavirágos hímzése. A lábbeli a két világháború között Szeged egyik jelképévé vált. (Forrás: szegedi.ertekek.hu)