Varsói expressz

facebook megosztás

A lengyel ellenzék már tudja. Hiába nyert pár pozíciót a helyhatóságin, májusban a legszélesebb összefogással is buktak. Október 13.? A parlamentihez nem sok reményt fűznek. Összeállításunk.


A lengyel ellenzék számára is szitokszó a nemzeti érdek, vagy a család védelme, előbbit nacionalizmusnak tekintik

A zsebükön is érzik a lengyel szavazók a kormány munkáját. A címbeli, közel 30 éves kifejezés a két testvérnemzet választásainak párhuzamosságaira utal. Egyre többen vándorolnak vissza Nyugat-Európából a közép-kelet-európai régióba. 2018-ban a lengyel gazdaság 5,1 százalékkal bővült, Magyarországon pedig 5,3 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben, amivel hazánk az unió éllovasának számít. Mára a lengyel munkanélküliség is rekord alacsony, 5,5 százalék, miközben a bérek is növekedtek és a kormány egyre több támogatást nyújt a családoknak, ami tovább javítja helyzetüket. Akárcsak Magyarországon, ahol a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékon áll, és közgazdászok szerint hazánk költi a legtöbb pénzt a családokra az unióban, a GDP közel öt százalékát.


Rafał Trzaskowski (PO), Varsó polgármestere a társadalmat a meleg lobbi igényeinek szolgáltatná ki

Milliárdokat hogyan érzékelhet egy magánember? A 2015-ig regnáló PO-PSL koalíció nyolcéves kormányzása alatt naponta 600 illegális – adózatlan – tartálykocsi lépett be Lengyelországba. Az államháztartásnak okozott kár akkora, mintha 24 másodpercenként egy gyermektől megfosztanák az 500 plusz néven emlegetett (35 ezres nagyságrendű) támogatást, avagy 10 000 óvoda nem működhetne.


Soros januárban a lengyel ellenzéki sajtóba is bevásárolta magát: „Új álarcok – egyazon patrónus. Ne hagyjuk magunkat rászedni!”

Nem mi mondtuk. A Népszava írta: Tiszavirág életűnek bizonyult az a széleskörű választási koalíció, amelyet a lengyel ellenzéki pártok hoztak létre a májusi európai parlamenti választásokra Európai Koalíció (EK) néven. A magyarhírlapos Szalai Attila pedig így: a legutóbbi, júliusi, illetve augusztus eleji felmérések tükrében hátra ugyan nem dőlhetünk, de megalapozott reményekkel tekinthetünk a közeli jövőbe. A (kormányzó) PiS támogatottsága negyven százalék körül mozog. A lengyel ellenzék megosztott ugyan, de súlya jóval nagyobb, mint a magyar ellenzéké. A Nézőpont Intézet elemzője minap fogalmazott így: Önbizalommal teli kormánypárt, defenzívában az ellenzék. Néhány héttel az október 13-ai választások előtt úgy látszik, hogy a kormánypárt stratégiája sokkal hatékonyabb. Ennek legfőbb oka, hogy a jelek szerint a lengyelek a saját bőrükön érzik a gazdaság jó teljesítményét.  A PiS újrázását vetíti előre az ellenzék vezérének, Grzegorz Schetynának a legutóbbi hetekben követett taktikája is. Bár élet-halál harcot emleget, úgy látszik, „elengedte” ezt a választást. Váratlanul bejelentette, hogy nem ő lesz a PO köré szervezett Polgári Koalíció (KO) szövetség miniszterelnök-jelöltje, hanem a Szejm korábbi elnöke. A PiS párttagsága lelkes, a szavazótábor aktívnak látszik, egységes. Az ellenzék csak mostanra kezd felocsúdni az európai parlamenti választásokon elszenvedett váratlanul nagy vereségéből, szavazói enerváltak, a mozgósítási képesség pedig jelen állás szerint jóval elmarad a kormánypárté mögött. Az előző kormánypárt, a korábban jobbközép PO retorikája pedig egyre inkább balliberális színezetet kezd fölvenni, ezért jelenleg identitási válsággal küzd. Jellemző példa, Radoslaw Sikorski – az 5 évvel ezelőtti külügyminiszter – Macront is méltatta decemberi interjújában. Az Európai Parlamentbe bejutott PO-s politikus így ment neki Orbánnak: Számomra Soros György gyalázása volt az utolsó csepp a pohárban.

Papp János

„Mi nem könyörgünk, mi harcolunk a szabadságért!” – Witold Urbanowicz alezredes

A Csengery út 88. alatt, az egykori kávégyári lengyel tábor kerítése előtt szeptember 20-án, pénteken 11 órakor avatják a nyugati lengyel hadseregbe 1939–41 között Magyarországon át evakuált tisztek és katonák emlékhelyét. Böszörményi Géza piarista atya tábori miséjét követően Dénes Sándor polgármester, Cseresnyés Péter és Németh Szilárd államtitkár, valamint Jerzy Snopek lengyel nagykövet mond beszédet, amelyet katonai tiszteletadással koszorúzás követ. Az alkotás Stamler Lajos munkája. Eső esetén az esemény zöme a Csengery út 117/16 alatti Liget Kuckó Közösségi Térben zajlik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.