Végiglopkodta a Balaton-partot a bélapátfalvai kerékpártolvaj

facebook megosztás

Egy biciklitolvaj tavaly nyáron, módszeresen fosztogatta végig a Balaton mellett pihenő kerékpáros turistákat, de más bűncselekményeket is elkövetett. Volt olyan eset, hogy félmillió forint értékű drótszamarat zsákmányolt. Minden esetben éjjel „dolgozott”: bemászott a nyaralók területére, majd meglovasította a méregdrága bringákat, míg a végén rajta nem vesztett. A büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől kértem tájékoztatást.

A 49 éves, bélapátfalvai férfi a 2017-2018. években munkanélküli volt, rendszeres jövedelemmel, bejelentett munkahellyel nem rendelkezett, megélhetését részben vagyon elleni bűncselekmények – jellemzően kerékpárlopások – elkövetéséből biztosította. A terhelt 2010. év óta érvényes magyarországi tartózkodási hellyel, érvényes személyazonosító okmányokkal nem rendelkezett, korábbi végrehajtandó börtönbüntetésének letöltése végett kiadott elfogatóparancs ismeretében, Magyarország területén a hatóságok elől elrejtőzve tartózkodott. Az általa elkövetett lopások során birtokába került, más nevére szóló közokiratokat hamis személyazonosság igazolása céljából magánál tartotta, azokat több esetben is felhasználta. A vagyon elleni bűncselekmények esetében rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedett (ezt a büntetőjog üzletszerű elkövetésnek nevezi).

I. 2017. augusztus 4-én, hajnali 04:30 és 04:40 óra közötti időben megjelent egy ürömi családi háznál, ahol a lakóingatlan körbekerített területére a csukott, de kulccsal nem zárt kapun keresztül bejutott, majd a lakóépület mellett az ingatlan kerítésének támasztott 4 db kerékpár közül jogtalanul eltulajdonított egy szlovén állampolgár sértett tulajdonát képező Kelly’s Cobe típusú, férfi tracking kerékpárt, 80.000 Ft értékben.

II. 2018. június 17-én, a délutáni órákban a terhelt Budapestről, a Déli Pályaudvarról vonattal indult a Balatonhoz, majd balatonszentgyörgyi átszállással 20 óra 50 perc körüli időpontban érkezett Balatongyörökre. A terhelt az éjszaka folyamán lopási céllal ment egy balatongyöröki lakóházhoz, ahol az ingatlant körbehatároló kerítésen átmászva az udvarra jutott és az épület hátsó falához támasztott MERIDA Scultura 5000 Carbon típusú, vázas országúti versenykerékpárt jogtalanul eltulajdonította. A kerékpár értéke 562.500 Ft volt.

III. 2018. június 30-án, a délutáni órákban a terhelt Székesfehérvár irányából indult el a Balaton északi partján vonattal Tapolca felé, majd onnan este 19:30 óra körüli időpontban érkezett meg vonattal Balatongyörökre. A terhelt az éjszakát Balatongyörökön töltötte, ahol ez idő alatt, hajnali 3 óra után bemászott egy balatongyöröki ingatlan bezárt kapuján, majd a gépkocsibeállóból magához vette és jogtalanul eltulajdonította a sértett tulajdonát képező TREK Marlin 7 típusú, alumíniumvázas férfi kerékpárt a rajta lévő kulacstartóval együtt 148.800 Ft értékben.

IV. A terhelt 2018. július 15-e és 16-a közötti időpontban, a Badacsony és Vonyarcvashegy közötti útszakaszon eltulajdonított egy soproni lakos sértett tulajdonát képező, többrekeszes irattartó tárcát, amelyben a sértett nevére szóló közokiratok (személyi igazolvány, lakcímkártya, vezetői engedély, TB-kártya, adókártya), egy bankkártya és egyéb személyes iratok voltak. 2018. július 19-én, az így megszerzett közokiratok birtokában a terhelt a tulajdonában lévő Samsung Galaxy A3 típusú mobiltelefonban lévő SIM kártyát telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a soproni lakos sértett nevére regisztrálta, melynek során a sértett személyi igazolványát és lakcímkártyáját használta fel. A terhelt tevékenysége folytán a fenti SIM kártya a Vodafone Magyarország Zrt. mobiltelefon-szolgáltató rendszerében így a sértett nevén és lakcímén került rögzítésre, a készüléket ugyanakkor a továbbiakban a terhelt használta.

A terhelt a sértettől az előzőek szerint megszerzett közokiratok birtokában elhatározta, hogy azokkal a továbbiakban – szükség esetén – hamis személyazonosságot igazol. Így 2018. augusztus 9-én 19:00 óra körüli időpontban, hasi fájdalmai miatt a balatonszepezdi vasútállomásra telefonon mentőt kért, majd a Tapolcai mentőállomásról érkező mentőegység részére átadta és felhasználta a sértett nevére szóló társadalombiztosítási azonosító jelet igazoló közokiratot (TAJ-kártyát). Ezen a néven a terheltet 2018. augusztus 9-e és 13-a közötti időszakban a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sebészeti ambulanciáján ápolták, melyet követően, elbocsátásakor az egészségügyi intézmény a kórházi zárójelentést a soproni sértett nevére állította ki.

2018. augusztus 15-én, hajnali 04:42 órakor a terhelt hasi görcsökre és fájdalmakra panaszkodva, újfent a soproni sértettként bemutatkozva, telefonon ismételten mentőt kért, ezúttal a Balatonudvari vasútállomásra, ahova a Veszprémi Mentőállomásról érkezett mentőkocsi. A mentőszolgálatban lévő személyzetnek a terhelt ezúttal is a sértett nevére szóló TAJ-kártyát adta át, melyet követően őt a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba szállították és aznap a soproni sértett nevén, ismét ellátásban részesítették.

V. 2018. augusztus 25-én, a hajnali órákban lopási céllal jelent meg egy győri háznál, ahol a bekerítetlen ingatlan gépkocsibeállójában leállított Volkswagen Golf kombi típusú személygépkocsit ismeretlen módszerrel kinyitotta és abból jogtalanul eltulajdonított két pénztárcát. Az egyikből 50,- EUR-ot illetve 150,- Ft készpénzt és személyes iratokat, valamint közokiratokat, a másikból pedig szintén közokiratokat vitt el.

VI. A terhelt 2018. szeptember 1-én a hajnali, kora reggeli órákban lopási céllal jelent meg egy balatongyöröki bekerített ingatlannál, ahol a kulcsra nem zárt bejárati kapun bement és az udvaron lezáratlanul leállított, ZHONGYOU típusú 125 cm3-es motorkerékpárt, annak indítókulcsával és forgalmi engedélyével, valamint a tárolójában elhelyezett bukósisakkal együtt jogtalanul eltulajdonította. Az így eltulajdonított motorkerékpárral 2018. szeptember 5-én, 12:13 órakor a Veszprém megyei Nagyesztergár településen közlekedett, amikor közúti ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy a fenti rendszámú járművet a Keszthelyi Rendőrkapitányság körözi. A terhelt a közúti ellenőrzés során, személyazonosságának hamis igazolása céljából a rendőrhatóság tagjainak a korábbi, soproni lakos sértett nevére szóló vezetői engedélyt és személy igazolványt adta át. A terhelt előállítását követően az intézkedő rendőrökben ugyanakkor gyanú merült fel azzal kapcsolatosan, hogy az előállított személy nem azonos az okiratokon szereplővel, melyet követően a Veszprémi Rendőrkapitányság Zirci Rendőrőrsén a terhelt végül felfedte tényleges kilétét.

A bűncselekmény-sorozat okán a Keszthelyi Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 49 éves, bélapátfalvai férfi ellen: bűncselekményeit a Balaton-parti város járásbíróságán ítélik majd meg.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.