Vers- és prózaíró pályázatot hirdetett a város önkormányzata

A Családok Évéhez és az idősek hetéhez kapcsolódóan a pályaműveknek a családról, a többgenerációs együttélésről kell szólnia. Pályázni gyermek és felnőtt kategóriában lehet, maximum öt A/4-es oldal terjedelemben. Az beérkezett írásokat szakértő bizottság bírálja el, az eredményhirdetést szeptember 30-án, az „Idősekért Nagykanizsán” ünnepi hét gálaműsorán tartják. A legjobb művek a Kanizsa Antológia decemberben megjelenő, huszadik számába is bekerülnek. További információk a város honlapján találhatók.


A pályaműveknek a családról, a többgenerációs együttélésről kell szólnia

– Olyan írásokat – akár verset vagy prózát – várunk, ami a családdal, a többgenerációs együttéléssel és a családtagok közötti kapcsolatokról, érzelmi kötődésről szól. Mind gyerek, mind felnőtt kategóriában versenyt hirdettünk, az iskoláknak pedig már kiküldtük a felhívást és közzétettük a sajtóban, valamint az elektronikus felületeken is. Remélem, hogy többen is élni fognak a lehetőséggel. A pályaműveket szeptember 25-ig lehet elektronikus formában eljuttatni hozzánk – fogalmazott Bagarus Ágnes, a humán és hatósági osztály vezetője.