A demenciával küzdők gondozása is biztosított Kanizsán

facebook megosztás

Átadták a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Teleki utcai épületében kialakított demens részleget. Az önkormányzat önköltségén megvalósult, csaknem 11 millió forintos projektnek köszönhetően már Nagykanizsán is tudják ápolni a demenciával küzdő időskorúakat.

Új részleggel bővült a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény Teleki utcai idősek otthona. Ennek köszönhetően a demeniciával küzdő időskorúak ápolásához is megfelelővé váltak a körülmények. – Megújultak a szobák, sőt a felszerelések is, és itt pedig egy kis kiülőt készítettek, mindez a város költségvetéséből lett finanszírozva, mintegy 11 millió forintból. Ez a demens betegeknek az ellátását szolgálja. Tudnunk kell, hogy országszerte, és így Nagykanizsán is egyre több a demencia különböző fajtáival küzdő idős társainknak a száma – fogalmazott Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

Az önkormányzat beruházása 15 demenciával küzdő időskorú ápolását teszi lehetővé. – Eddig, sajnos, akik ilyen kórképpel jelentkeztek – hiába voltak nagykanizsai lakosok, hiába volt orvosi igazolás –, el kellett utasítanom őket, mert nem tudtam biztonságban a felügyeletüket ellátni. Ők a megyében lévő más otthonokba kényszerültek nagykanizsai lakosként. Ez most annyiban változik, hogy nem kell a megye más városaiban elhelyezést kapniuk, hanem ez Nagykanizsán, ahol ők laknak, megoldható lesz­ – mondta Koller Jutka, a NESZI igazgatója.


Koller Jutka hangsúlyozta: mától a demenciával küzdők gondozása is biztosított Kanizsán (Fotó: Gergely Szilárd)

Balogh László, a humán bizottság elnöke a Kanizsa Televízió Híradójának elmondta, hogy a bővítéseknek köszönhetően szinten tartható, sőt, akár javulhat is a demens gondozottak életminősége. – Látszólag a demensek számára a tér és az idő megváltozik. Összeszűkül, vagy kitágul? Mindenképpen összezavarodik, de érdekes módon az általuk észlelt térben és időben is vannak még örömök, örömforrások. Nekünk, egészséges embertársaknak kötelességünk a város nevében és által is, hogy az ő életminőségüket, amennyire lehet, fenntartsuk - hangsúlyozta a humán bizottság elnöke. 


Az önkormányzat beruházása 15 demenciával küzdő időskorú ápolását teszi lehetővé (Fotó: Gergely Szilárd)

A demencia egy gyűjtőfogalom, amely olyan tüneteket foglal magába, melyek hátterében különböző betegségek állhatnak. A demencia majdnem mindig a 60. életév után kezdődik, így az időskori pszichiátriai zavarok közé tartozik.

N. J.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.