A focista srácoknak is nagy élmény volt

Az FC Nagykanizsa 40 utánpótlás játékosa vehetett részt felnőtt kísérőikkel a vasárnapi Magyarország - Azerbajdzsán labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, melyen a zárt kapus rendezés miatt csak 14 éven aluli gyerekek szurkolhattak a stadionban.


A kanizsai focista ifjak is lelkesen szurkoltak a magyar - azeri labdarúgó Eb-selejtezőn, melyen Magyarország végül 1-0-ra nyert

Fotó: fcnagykanizsa.hu

- Amikor kiderült, hogy zárt kapuk mögött rendezik a meccset és lehetőség nyílik gyerekekkel feltölteni a stadiont, amit az UEFA szabályoz egyébként, akkor klubunk jelezte a szövetségben a részvételi szándékát – árulta el a történések hátterét Bene Gábor, az FCN utánpótlásának szakmai igazgatója. - Utólag derült ki, hogy dupla ennyi jelentkezőnk is lett volna, de már nem volt lehetőség több jegy igénylésére. Azért, hogy végül elmehettünk és a srácok győzelmet szurkolhattak ki, köszönettel tartozunk klubunk vezetőségének, utánpótlás edzőinknek, no meg a szülőknek is.