A gazdaság igényeihez kell igazítani a szakképzést

A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményének megőrzéséhez, illetve fokozásához szükség van változtatásokra az oktatásban, a szakképzést a gazdaság igényeihez kell igazítani - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára (ITM) az Európai Szakképzési Hét magyarországi megnyitóján.    

Hangsúlyozta: a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban is szükség van innovációkra.    

Az államtitkár ilyen innovációnak nevezte a duális képzést, és felhívta a figyelmet arra, hogy komoly reformon megy át a szakképzés.    

Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett kiemelte, a korábbi országos képzési jegyzékben csaknem 760 szakma volt, ezt racionalizálva 174 alapszakmát neveztek meg. Ennek alapján indulnak a 2020/21-es tanévben az új osztályok az iskolákban.    

Az Európai Szakképzési Hét rendezvénysorozatot az Európai Bizottság hirdette meg 2016-ban, hogy a helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén még vonzóbbá tegye a szakképzést. A programsorozat a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatásra és szakképzésre hívja fel a figyelmet.    

Bódis József kitért arra, hogy olyan szakmákra, kihívásokra is fel kell készíteni a fiatalokat, amelyekről ma még szinte semmit nem lehet tudni. Ez csak úgy lehetséges, ha az alapinformációkon túl fejlesztik a tanulók kompetenciáit - fogalmazott az államtitkár, kiemelve a komplex problémamegoldást és a kreativitást.    

Hangsúlyozta, nem lehet elzárkózni a megszokott intézményi struktúrák, módszertanok átalakításától. A szakképzésnek minden esetben szem előtt kell tartania a magyar gazdaság sikerét, versenyképességét és egyben igényeit - fogalmazott.    

Pölöskei Gáborné a szakképzés strukturális megújításáról szólva elmondta, a nyolcadik osztályt elvégző, szakmát tanulni akaró gyerekek ötéves technikumokba, illetve hároméves szakképző iskolákba jelentkezhetnek majd.    

A diákok először ágazati ismereteket tanulnak, ezután választanak szakmát, így a döntésük sokkal megalapozottabb lehet - emelte ki. Hozzátette, a technikum jó lehetőség arra, hogy összekössék a felsőoktatással.    

A technikumokban 98 féle, a szakképző iskolákban 76 féle szakmából választhatnak majd a tanulók - jelezte.    

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szükségszerűnek nevezte a szakképzés átalakítását, mint mondta, ez jelenti a piaci elvárásokhoz való igazodást.    

Kiemelte, hogy egyre erősebb a vállalatok aktivitása a szakképzésben, már mintegy 9000 ezer cég és 55 ezer diák vesz részt a duális képzésben Magyarországon. Úgy fogalmazott, a szakképzés meghatározó versenyképességi elem.    

Az MKIK elnöke szerint a szakmai tudás megszerzése a társadalom minden rétege számára alapvető kihívás, a felnőttképzésben is tovább kell lépni.    

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa hangsúlyozta, az oktatás és a szakképzés nemzeti hatáskörbe tartozik, ugyanakkor a jelenlegi világgazdasági versenyben Európa csak együtt tudja megőrizni versenyelőnyét, az egyes nemzetgazdaságok nem.    

A bizottság azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig jöjjön létre egy egységes európai oktatási térség, amely lehetővé teszi a tanulók és az oktatók intézményszerű mobilitását, és ehhez forrásokat is rendel majd az unió - mondta.

MTI