A néphagyományok jegyében

facebook megosztás

Csaknem 270 óvodás gyermek énekelt és játszott együtt tegnap a népzene és a néphagyományok jegyében. A Nagykanizsa Központi Óvoda minden tagóvodájában nagy hangsúlyt fektetnek a népi hagyományok ápolására, ennek érdekében most három állomásból álló programsorozatot indítottak. A kanizsai óvodákban nagy hangsúlyt fektetnek a néphagyományok átörökítésére, így több olyan programot is szerveznek egy-egy nevelési év során, amely az összes tagintézményt megmozgatja. - A magyar népi kultúra számtalan elemében hordozza a gyermeki megismeréshez és a fejlődéshez szükséges ismeretanyagot. A népmesék, a népi mondókák, a népi kismesterségek egyszerűbb fogásai, az ölbéli játékok, lovagoltatók, höcögtetők, a népi ügyességi sportjátékok, de természetesen a népdalok, a népi énekes körjátékok is beépültek minden tagóvodánkban a mindennapi pedagógiai gyakorlatunkba – mondta el Lenkovits Szilvia, a Nagykanizsa Központi Óvoda intézményvezető-helyettese.


270 óvodás énekelt és táncolt együtt Laposa Júliával

A népi kultúra és hagyományok hiteles átadásában partnerek is közreműködnek, a tegnapi programon Laposa Júlia és zenésztársai vettek részt. - Én azt gondolom, hogy a gyermeket el lehet varázsolni már egy hanggal, egy ritmussal. Azzal, ha hangszereket lát, és együtt hallja őket, alapból egy mesevilágba csöppen. Én úgy gondolom, nagyon sikeresek a foglalkozásaink, a koncertjeink, és nagyon sok gyermeket tudunk elvarázsolni – fogalmazott Laposa Júlia zenei mediátor.A háromrészes programsorozatot az évszakok köré építette fel a Nagykanizsa Központi Óvoda, az őszi rendezvényt egy téli és egy tavaszi népzenés, népdalos foglalkozás követi majd.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.