A Thúry-iskola 9. B és 10. C osztálya nyerte az Útvesztők-útkeresők bűnmegelőzési akadályversenyt

facebook megosztás

Záróünnepséggel ért véget a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint társintézményei által szervezett Útvesztők-útkeresők elnevezésű bűnmegelőzési akadályverseny. A programon ezúttal 1.154 diák vett részt. – Úgy gondolom, hogy a legjobb hangulatban és a legtöbb élménnyel gazdagodva telt ez a három nap, hétfőtől szerdáig. A tanulók nagyon aktívak voltak. Én azt gondolom, hogy jó szívvel és lélekkel vettek részt ezen az akadályversenyen – árulta el Dr. Kaszás Gizella, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója. A vetélkedőt csaknem húsz éve, kétévente szervezi meg a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, melynek elsődleges célja az egyik legveszélyeztetettebb, a 15 és 16 éves korosztály felvilágosítása, illetve a segítő szférában dolgozó szerveztek munkájának megismertetése. – Az életben számtalan olyan veszély van, melynek elhárítására, megelőzésére fel lehet és fel kell készíteni a gyerekeket. A mindennapi életben például közlekedés közben is vannak olyan szabályok, hasznos tanácsok, amelyek betartásával megelőzhetők a balesetek. A fiataloknak tudniuk és ismerniük kell ezeket – hangsúlyozta Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója. 


Az eredményhirdetésen a Nagykanizsai Fúvószenekar Kisegyüttese is fellépett

A kilenc állomáshelyből álló versenyen a rendőrség, a Vöröskereszt és az Egészségügyi Alapellátási Intézmény dolgozóinak segítségével az újraélesztéssel, a biztonságos közlekedéssel is megismerkedhettek a fiatalok, de az energiaitalok és a virtuális világ veszélyeire is felhívták figyelmüket. – Tulajdonképpen az Útvesztők-útkeresők program erről szól, hogy vannak szabályok, amiket érdemes betartani. Érdemes megfogadni a tapasztalt felnőtteknek a véleményét, mert ezek a vélemények és ezek a szabályok csak segítenek az életben való eligazodásban, valamint a mindennapi tevékenységünkben – mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. Az eseményen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere nemcsak a diákok aktív részvételéért, hanem a szervezők munkájáért is köszönetet mondott. – Jobban hiszek abban, hogy útkeresők vagyunk, és meg is találjuk az útunkat. Ezzel együtt oda kell figyelni azokra a problémákra, amikkel itt, a napokban találkoztatok. Erősen oda kell figyelni, és köszönet a szervezőknek, hogy ebben segítettek ezen a bűnmegelőzési akadályversenyen – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Az eredményhirdetés előtt a zalakomári általános iskola hagyományőrző csoportja és a Nagykanizsai Fúvószenekar Kisegyüttese is fellépett. A rendezvényen az állomáshelyeken közreműködők és a segítő diákok munkáját is elismerték. A megmérettetés olyannyira szoros volt, hogy különdíjakat is kiosztottak a résztvevő iskolák között. Az Útvesztők-útkeresők bűnmegelőzési akadályverseny idei győztese a kilencedik évfolyamon a Thúry-iskola 9. B osztálya, a tizedik évfolyamosok között pedig a Thúry-iskola 10. C osztálya lett.  

Eredmények:

9. évfolyam:

  1. Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 9/B
  2. Dr. Mező Ferenc Gimnázium 9/A osztály
  3. Dr. Mező Ferenc Gimnázium 9/C osztály

10. évfolyam:

  1. Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskola 10/C
  2. Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 10/B
  3. Batthyány Lajos Gimnázium 10/E

Különdíjban részesült:

Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola 9/B 

Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 10/D

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.