Csaknem 8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra

Eddig csaknem 1500 kérelem érkezett a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), mintegy 8 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.    

Gyopáros Alpár elmondta: a program júliusi indulása óta már mintegy 1500 a befogadott kérelmek száma, ezek támogatási igénye meghaladja a 7,8 milliárd forintot, és ebből 1,8 milliárdra már szerződést is kötöttek a pénzintézetek.      

A kormánybiztos ismertetése szerint az igénylések 72 százaléka három- vagy többgyermekes, illetve harmadik gyermeket vállaló családoktól érkezik, akik vásárlásra és korszerűsítésre kérnek támogatást, átlagosan 9,4 millió forintot.    

Hangsúlyozta: a Magyar falu program egyik legfontosabb alprogramja a falusi csok, amelyet a falusi fiatalok, családok lakhatási körülményeinek javítására és a gyermekvállalás ösztönzésére, támogatására hozott létre a kormány. Hozzátette: az eddigi adatok azt mutatják, hogy a kormány ezen célkitűzése beigazolódni látszik: valós igény van a falusi csokra.    

A falusi csokot csaknem 2500 csökkenő népességű, illetve hátrányos helyzetű magyarországi település lakói, illetve a tanyákon élők vehetik igénybe: ház vagy lakás vásárlására és korszerűsítésére, bővítésére maximum 10 millió forintot, meglévő ingatlan felújítására pedig legfeljebb 5 millió forintot lehet igényelni - ismertette a feltételeket Gyopáros Alpár.

MTI