Csalók, közokirat-hamisítók és egy verekedő páros áll ma a bírói pulpitus elé Zala megye bíróságain

facebook megosztás

F. R. az „élete párja” szüleinek okozott másfél millió forintnyi kárt, S. R. és társa az internet segítségével „garázdálkodtak” a jóhiszemű emberek bukszáiban, H. Z. J. és társa pedig hívatlanul mentek a sértett lakásába mulatozni, majd, mikor ezt számon kérte rajtuk, még jól helyben is hagyták.

Szép kis élettárs: jól lehúzta „élete párja” szüleit a 44 éves férfi

Elsőfokú nyilvános előkészítő ülésére megy ma a Zalaegerszegi Járásbíróságra F. R., aki ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette a vád. A sértettek a volt élettársának a szülei: a bűnügyben ítéletet dr. Kovács Erzsébet bíró hoz majd.

Több, mint másfél milliót költött élettársa szüleinek bankkártyájáról az a 44 éves férfi, aki már nem először ül a vádlottak padján. A solti illetőségű, 44 éves férfi már állt bíróság előtt sikkasztás vétsége és más bűncselekmények miatt: a jelen bűncselekményeket is a korábban kapott, végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés próbaidejének a hatálya alatt követte el.

A férfi 2018. évben élettársi kapcsolatban élt Veszprémben a sértett házaspár leányával. A sértettek hévízi ingatlanában 2018. nyarán felújítás volt, emiatt a férfi és élettársa 2018. júniustól 2018. szeptember hónap közepéig ott tartózkodtak. A férfi a hévízi tartózkodás alatt – pontosan nem meghatározható körülmények között – a sértettek tudta nélkül megszerezte az egyikük bankkártyájának adatait, majd azokat felhasználva, egy webáruházban mobiltelefonokat vásárolt. A bankkártyás fizetés során a bank a sértettek által megrendelt szolgáltatás keretében küldött egy biztonsági kódot a sértett mobiltelefonjára, amit a férfi a sértettek tudta nélkül megszerzett, majd a megrendelések során a kódot megadva hagyta jóvá az egyes tranzakciókat. A webáruházat működtető kft. a férfi által megrendelt, egyenként közel százezer forint értékű mobiltelefonokat futárral szállíttatta ki a férfi által előzőleg megjelölt veszprémi címre.

A megrendeléseket a vádlottá lett férfi a sértett bankkártyájának jogosulatlanul megszerzett adatai felhasználásával fizette ki, majd a 2018. július 23. és 2018. szeptember 09. között megrendelt mobiltelefonokat a veszprémi tartózkodási helyén át is vette. Időközben a sértettek bementek a bankba és látták a jogosulatlan tranzakciókat, ezt jelezték is, mire a bank értesítése alapján a webáruház az utolsó, 2018. szeptember 14. napján a terhelt által leadott és kifizetett megrendelés kiszállítását megszakította, így ezt a terméket a terhelt már nem tudta átvenni.

Ezen kívül a férfi a hévízi tartózkodása alatt a sértettek tudta nélkül nem csupán a bankkártya-adatokat, hanem magát a bankkártyát is megszerezte, majd azzal, több alkalommal, összesen 450 ezer forintot vett fel egy ATM-ből. A férfi a bankkártyához tartozó PIN kódot a sértettekkel történt korábbi, közös vásárlások során ismerte meg. A vádlott a sértetteknek összesen 1.621.800,-Ft kárt okozott, melyből csupán 185.300,-Ft térült meg. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a 44 éves férfi ellen.

Több tucatnyi hiszékeny embert csaptak be az internetes csalók

Ma ítéletet hirdethetnek a több tucat embert átverő, internetes csalók bűnperében. A megyeszékhely járásbíróságán dr. Gaider Bálint bíró ítél annak a két zalaegerszegi férfinak a bűnügyében, akik közel 100 hiszékeny embert csaptak be egy, a weben működtetett áruház segítségével. Ma iratismertetésre és ennek függvényében ítélethirdetésre kerül majd sor.

Az elsőrendű vádlott, S. R. és másodrendű bűntársa, B. gyermekkori barátok voltak. B. terhelt a korábbi évekről már tapasztalattal rendelkezett elektronikai és számítástechnikai eszközök internetes kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban, így a terheltek 2014 augusztusában közösen határozták el, hogy alapítanak egy gazdasági társaságot hasonló üzleti tevékenység végzése céljából. B. vádlottal szemben, ebben az időben több büntetőeljárás is folyamatban volt, illetve ezen időszakban szabadságvesztés büntetés hatálya alatt is állt, amely miatt úgy döntöttek, hogy az elsőrendű vádlott S. R. lesz a létrehozott cég tulajdonosa és vezető tisztségviselője is, a társaságot azonban közösen működtetik.

Ennek megfelelően 2014. augusztus 13. napján S. R. megalapította az Elektro-Hardver Mánia Kft-t, amely a cégnyilvántartásba 2014. augusztus 29. napján került bejegyzésre. A cég önálló cégjegyzésre jogosult tagja S. R. lett, az ügyvezetést és a képviseletet ő látta el az egyszemélyes kft.-ben, azonban a vállalkozás bankszámlája felett 2015. február 17. napjától B. vádlott is rendelkezésre jogosult volt. A terheltek az Elektro-Hardver Mánia Kft. tevékenysége keretében, először 2014 őszétől a www.elektro-hardver.eu honlapon, majd 2015 tavaszától a www.video-elektro.eu honlapon webáruházakat kezdtek működtetni, ahol különböző elektronikai és számítástechnikai cikkeket kínáltak eladásra, mindkettejük aktív közreműködése mellett. Az internetes áruházakban a vásárlásra jelentkező vevők egy része a megrendelt termékek ellenértékét az Elektro-Hardver Mánia Kft. bankszámláinak egyikére utalták át vagy fizették be, a megrendelt árucikket azonban nem kapták meg.

Ugyanis a két vádlott, 2014. december 14. napja és 2015. augusztus 6. napja között, az internetes vásárlások során – rendszeres és jogtalan haszonszerzésre törekedve – nem kevesebb, mint 76 sértettet tévesztett meg, hiszen az általuk eladásra kínált termékek valójában nem is álltak a rendelkezésükre. A vételárnak a sértettek általi kifizetését követően az árucikkeket a részükre nem küldték meg, az sem szándékukban, sem pedig módjukban nem állt, a céljuk kizárólag a sértettek által átutalt összeg megszerzése volt. Nézzünk néhány példát a 76 esetből, hogyan is „működött” a két csaló.

Egy sajószentpéteri sértett 2014. december 13. napján, a terheltek által működtetett www.elektro-hardver.eu honlapon elérhető webáruházból megrendelt egy SEAGATE Backup Plus 4 TB külső merevlemezt. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, így a sértett elutalt 41.765,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget a megadott bankszámlaszámra. Azonban a terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza.

Egy egri lakos is hasonló módon járt pórul: szintén 2014. december 13. napján megrendelt egy SONY Alpha SLT-A77II típusú digitális fényképezőgépet. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, ezért elutalt 311.560,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget. A terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, ugyancsak különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb a sértett számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza.

Szám szerint hetvenhat hiszékeny embert csapott be így S. R. és B. terhelt, 2 millió 804 ezer 253 forintnyi kárt okozva nekik ezzel, amelyből mindössze 100.000,- Ft térült meg csupán. Mindezek miatt összesen 76 rendbeli, különbözőféleképpen minősülő csalás vétségével és csalás bűntettével vádolta meg a két férfit a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

A mai már az ítéletnap lehet a közokirat-hamisítással vádolt F. K. és társasága bűnperében

Félszáznál is több – jórészt külföldi állampolgárságú – vádlottja van egy közokirat-hamisítási büntetőügynek, amelyben egy somogyi ügyvéd iroda közreműködésével kötöttek valótlan tartalmú bérleti szerződéseket különböző ingatlanokra. A több tucatnyi vádlottat „felsorakoztató” büntetőügyben a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Aradi Krisztina vezette büntetőtanácsa dönt majd.

Ma várhatóan már azért áll Zala megye törvényszéke elé az a félszáznál is több, jórészt külföldi állampolgárságú vádlott – akiket közokirat hamisítás bűntettével vádolt meg az ügyészség –, hogy megérdemelt büntetését „elvegye” a Zalaegerszegi Törvényszék ítélkező tanácsától. Az elsőrendű vádlott, F. K. és 8 társa (a II. - IX. rendű vádlottak), egy Somogy megyei ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvédek és alkalmazottak közreműködésével, a X. - LXIII. rendű, külföldi állampolgárságú vádlottakkal valótlan tartalmú bérleti szerződéseket kötöttek különböző ingatlanokra, így, a valótlan, hamis adatok alapján mind a lakcím-nyilvántartásba, mind az idegenrendészeti nyilvántartásba, valamint a nyilvántartások adatai alapján kiállított közokiratokba is valótlan tartalmú adatok kerültek bejegyzésre.

Hívás nélkül mentek be a sértett házába, majd, mikor kiküldték őket, még ők voltak felháborodva, és jól helybenhagyták a házigazdát

H. Z. J. és társa ma áll először a Lenti Járásbíróság elé: a vád testi sértés bűntette. A vádirat szerint a két terhelt 2018 nyarán, az esti órákban ittasan jelent meg a sértett házánál, azért, hogy az italozást együtt folytassák tovább. A férfiak a rossz állapotú bejárati ajtón jutottak be a sértett házába, aki ekkor már ágyban feküdt. A vádlottak megjelenése váratlanul érte, s visszautasította, hogy velük igyon.

Ennek ellenére a két férfi leült egy asztalhoz és folytatta az italozást. A sértett az ágyból felkelve odament hozzájuk és távozásra szólította fel őket, ám ekkor rátámadtak, ütötték és rúgták, amitől a sértett a földre került, ahol a vádlottak tovább bántalmazták. A férfi az ütésektől és a rúgásoktól eszméletét vesztette, súlyos sérüléseket – zúzódás, bordatörés, borda repedés – szenvedett.

A mai, elsőfokú nyilvános előkészítő ülésen a vádlottak kihallgatása várható: ítéletet dr. Horváth Zsolt büntetőbíró hoz majd.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.