Darkweb a gyakorlatban – Zala megye törvényszéke is képviseltette magát

Egyedülálló, „A darkweb jogi megítélése és gyakorlata” című képzés zajlott az Országos Bírósági Hivatalban (OBH). Az eseményen a Bírósági Kiberhálózat is közreműködött, valamint, a Zalaegerszegi Törvényszék is képviseltette magát, dr. Palkó Tamás bíró személyében. A részletekről az OBH Kommunikációs Főosztályát kérdeztem.

A darkweb, az internet illegális tartalmat hordozó része az ott elkövetett bűncselekmények jellege és nagy száma miatt egyre többször kerül előtérbe. Az egyedülálló képzés során a darkweb (azaz a sötét web) elérhetőségének és tartalmának megismerése után a résztvevők maguk is közvetlenül beléphettek – számítógépeken keresztül, irányított körülmények között – az internet ezen világába.

A képzésre valamennyi törvényszék és ítélőtábla delegálhatta a Bírósági Kiberhálózat bíró tagját, vagy a téma iránt érdeklődő, büntető ügyszakos bíráját. A társhatósági együttműködés erősítése jegyében a Legfőbb Ügyészség, a Készenléti Rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai is részt vettek a rendezvényen.

A képzést dr. Handó Tünde, az OBH elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, rendkívül fontos, hogy a büntető ügyszakos bírák maguk is ismerjék a kiberbűnözés új területeit, és annak nyelvezetét. A Bírósági Kiberhálózat tevékenysége és a tudásmegosztást ezért is fontos, utalt a társhatósági együttműködésre is.

Figyelemmel a digitalizáció folyamatos fejlődésére, dr. Péter Zoltán, az OBH Elektronikus Eljárások Főosztályának vezető-helyettese a bíróságok digitális fejlesztéseit és eredményeit mutatta be a résztvevőknek.

Dr. Palkó Tamás, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája, a Bírósági Kiberhálózat tagja a darkwebhez és a deepwebhez köthető terminológiai összefüggésekkel és magyarázatokkal ismertette meg a résztvevőket.

Dr. Garamvölgyi Balázs, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető-helyettese a bűnügyi együttműködés és a joghatóság, valamint a bizonyítékok összegyűjtésének kérdéskörét járta körül, külön is kitérve a kibertérben elkövetett bűncselekmények eseteire, valamint az Európai Uniós szabályozási irányokra, az e-evidence rendeletre és irányelvre.

Ezt követően dr.  Fehér Zoltán, a Kecskeméti Járásbíróság bírája, a Bírósági Kiberhálózat tagja az Alkotmányvédelmi Hivatal kijelölt munkatársával közös előadás keretében ismertette a darkweb világát. Ennek keretében a résztvevők számítógépeken keresztül maguk is beléphettek azon ún. piacokra, ahol illegális áruk adásvétele zajlik széles kínálatban, a kábítószereken keresztül egészen a hamis okmányokig. Látható volt, hogy a darkweb ezen fórumai élő fórumok, azaz a felhasználók aktívan jelen vannak rajtuk, akár itt Magyarországon is.

Dr. Fehér Zoltán bíró az előadása végén összegzésül hangsúlyozta: a darkweb jelenléte már nem a jövő, hanem a jelenünk része, ezért fontos a szakmai ismeretek megszerzése.

Papp Attila