Egy részegen gázoló kanizsai nyugdíjas és egy szintén nagykanizsai, hajlott korú orvvadász is bíróság elé áll kedden

Magányos férfiakra vadászó csaló nő, szintén csalást elkövető sírköves, egy részegen gázoló kanizsai nyugdíjas és egy hajlott korú, szintén nagykanizsai orvvadász is bíróság elé áll holnap.

Magányos férfiakra vadászott – éveket ülhet majd börtönben a csaló nő

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. február 18. napján hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki – lányát is bevonva – idős férfiaktól csalt ki több mint 6 millió forintot. H. Gy.-né büntetőügyéről már többször is beszámoltunk, végül a megyeszékhely járásbírósága 2 év 6 hónap börtönt rótt ki rá.

H. Gy.-né másodrendű vádlott-társa – a lánya –, a rá első fokon kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést elfogadta, így az jogerőssé vált. Holnap H. Gy.-né is megkaphatja méltó büntetését a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol másodfokú nyilvános ülés keretében dr. Magyar Károly büntetőtanácsa mondja majd ki a végső szót a nő bűnügyében.

Az elsőfokú ítélet kihirdetésének részleteiről dr. Vándor Virágot, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjét kérdeztem korábban: ebből idézünk most.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett 2014 augusztusában adott fel társkereső hirdetést a Zala megyei napilapban. Erre jelentkezett – álnéven – az I. rendű vádlott, s elhatározta, hogy a férfitól különféle indokokkal pénzt fog kérni. A nő a sértettől 2014. október-december között 1.840.000 forintot csalt ki. Miután tervébe lányát, a II. rendű vádlottat is beavatta, együtt győzködték a férfit, hogy vegyen fel hiteleket és kössön áruvásárlási kölcsönszerződéseket. A sértett ezt közel 3 millió forint értékben megtette, így a vádlottak majdnem 5 millió forint kárt okoztak neki.

2016 júliusában az I. rendű vádlott ismét álnéven jelentkezett egy társkereső hirdetésre. A férfi a tartós párkapcsolat reményében 2016. július-szeptember között 89.000 forintot adott át részére. Ezt követően a nő – arra hivatkozva, hogy kórházban van és pénzre van szüksége – kérte a férfit, hogy vegyen fel kölcsönt, amelyből a sértett 141.500 forintot juttatott el a vádlottnak. A nő 2016. szeptember végén megszakította a férfival a kapcsolatot, aki ezután feljelentette. A nyomozás során az I. rendű vádlott felkereste a sértettet, s átadott neki 12.000 forintot a kölcsön törlesztésére. A férfi még mindig bízva a jövőbeni párkapcsolatban 2016. október és 2017. február között további 1.055.830 forintot adott az I. rendű vádlottnak. A nő összesen 1.286.330 forintot csalt ki a sértettől, amelyből mindössze 12.000,- Ft térült meg.

2017 novemberében az I. rendű vádlott újfent jelentkezett egy társkereső hirdetésre, célja ezúttal is a jogtalan pénzszerzés volt. 2017. november 22-24. között összesen 119.000 forintot kért kölcsön egy férfitől. Miután a nő elérhetetlenné vált, a sértett feljelentést tett. A nyomozás során az I. rendű vádlott megkereste a férfit, s ígéretet tett arra, hogy az addigi kölcsönt részletekben fogja visszafizetni, majd ismét kért 25.000 forintot. A találkozó során arra is rávette, hogy kérje a nyomozás megszüntetését. Tettével a férfinak összesen 144.000,- Ft kárt okozott.

Az I. rendű vádlottat a Zalaegerszegi Járásbíróság bűnösnek mondta ki 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében – egy esetben, mint társtettest –, valamint folytatólagosan elkövetett csalás vétségében, s őt 2 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A II. rendű vádlott társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, amelyet a bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztett. A büntetés kiszabásakor a bíróság az I. rendű vádlott tekintetében enyhítő körülményként értékelte a kár részbeni megtérítését, a sértetti megbocsátást, ugyanakkor súlyosító körülményként büntetett előéletét, illetve azt, hogy a bűncselekményeket idős személyek sérelmére követte el. A II. rendű vádlott büntetésének kiszabásakor enyhítő körülmény volt a sértetti megbocsátás, súlyosító körülmény büntetett előélete, valamint az, hogy különös visszaeső.

Átverte az ügyfeleit a sírköves

Holnap az első tárgyalására megy majd a bűnperében a kőfaragással foglalkozó B-H. S., akit azzal vádolnak a zalaegerszegi ügyészek, hogy négy ügyfelét is átverte, akiknek több, mint fél millió forintos kárt okozott a csalásaival.

A vádirat szerint B-H. S. 2014-től egy szombathelyi kft. ügyvezetőjeként kőfaragással foglalkozott, síremlékeket készített és újított fel. A cég 2017. április 6-tól felszámolás alá került, azonban a férfi ezt követően is elvállalt különböző munkákat. A sértettekkel való egyeztetés során nem tájékoztatta őket arról, hogy az ügyvezetése alatt álló céget felszámolják, és az átvett előlegeket sem a vállalt munka elvégzésére fordította.

A vádirat 2017 májusa és 2018 júniusa között 3 esetet rögzít, amikor B-H. S.a négy sértettnek több, mint fél millió forint kárt okozott. A büntetőügyben a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Sinkó Vilmos vezette büntetőtanácsa ítélkezik majd, a vád: csalás bűntette. A vádlott és a tanúk kihallgatása várható.

Alaposan betintázott az a nagykanizsai nyugdíjas, aki tavasszal fellökött egy motorost Kanizsán, majd elhajtott

Olyan részeg volt R. M., mint az albán szamár: a közmondás pontosan illik arra a 72 esztendős, nagykanizsai nyugdíjasra, aki idén tavasszal súlyos fokú alkoholos befolyásoltság mellett ült a volán mögé. Eztán nem elég, hogy fellökött egy motorost, de még el is hajtott a helyszínről. R. M. holnap megy az elsőfokú nyilvános előkészítő ülésére a Nagykanizsai Járásbíróságra, ahol Domjánné dr. Kormányos Edit mond majd ítéletet felette.

Egy 72 éves, nagykanizsai férfi 2019. április 1. napjának délutánján, Nagykanizsán, a Hevesi úton közlekedett ittas állapotban Fiat Panda típusú személygépkocsijával, a Kodály Zoltán út irányából a Bartók Béla út felé. Amikor a járművel a Hevesi út 2. számú épület előtti útszakaszhoz ért, ittasságából eredő figyelmetlensége és a követési távolság be nem tartása miatt hátulról nekiütközött az előtte, vele azonos irányban haladó és forgalmi okból lassító Yamaha Aerox típusú segédmotoros kerékpár hátsó részének, amelyet egy fiatalember vezetett.

A segédmotor felborult, a fiatalember pedig az úttestre esett. A gépkocsit vezető férfi az ütközést követően megállt. A fiatalember az úttestről felkelve odalépett a jármű jobb első ajtajának ablakához és mutatta a jármű vezetőjének, hogy álljon félre, a férfi azonban őt balról kikerülve, elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról: a motoros a baleset következtében megsérült-e vagy segítségnyújtásra szorult-e. A fiatalember a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az idős férfit a rendőrök hamar elfogták, és megállapítást nyert, hogy a terhelt vérében a cselekmény elkövetésekor 3,1-3,32 (súlyos fok) ezrelék közötti alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas alkohol volt. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette valamint ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a 72 esztendős nagykanizsai férfi ellen.

Orvvadászaton fogtak a bakónaki hegyen egy kanizsai nyugdíjast

Szintén a Nagykanizsai Járásbíróságra, ugyancsak az elsőfokú nyilvános előkészítő ülésére megy holnap az a kanizsai nyugdíjas, akit a nagybakónaki hegyen értek tetten orvvadászat közben, még 2019 májusának elején. M. J. bűnösségéről és büntetéséről dr. Andódi Henrietta bírónő dönt majd.

A 68 éves  nagykanizsai férfi – M. J. –  még 2018 decemberében, közelebbről már meg nem állapítható időben, a nagykanizsai bolhapiacon vásárolt meg egy ismeretlen személytől 20.000 Ft-ért 1 db vadászpuskát, valamint kb. 15 db lőszert. A fegyver és a lőszer tartására M. J. nem rendelkezett engedéllyel, illetve nem volt engedélye vadászatra sem.

A Nagykanizsához tartozó bakónaki hegyen levő pincéjében tartotta a puskát és a lőszereket, azzal egy alkalommal 1 db próbalövést adott le.  Majd az idei esztendőben, 2019. május 3. napjának hajnalán felkelt, magához vett 3 db lőszert és a puskáját, továbbá a kereső távcsövet, azért, hogy a közeli erdőben vaddisznót lőjön, és azt eltulajdonítsa. A terület a nagykanizsai székhelyű Hubertus vadásztársasághoz tartozik. A terhelt a Polski Fiat 126 típusú személygépkocsijával a hegy északi végéhez ment, ahol az autót leállította. A puskába betárazott 1 db lőszert és gyalogosan az erdő felé indult. Körülbelül 5:30 perckor a réten átfutott egy kifejlett vaddisznó, amelyet a terhelt a puskával célba vett és rálőtt, azonban azt nem találta el. Ezután még egy lőszert betárazott a fegyverbe, majd visszaindult a gépkocsijához.

Már visszafelé haladt M. J. az autóhoz, amikor megjelent a helyszínen a Hubertus vadásztársaság fővadásza, aki terepjáróval vitt egy osztrák vendégvadászt, hogy a hegyen vadásszanak. Amikor a hivatásos vadász észlelte a terheltet és azt, hogy nála puska van, a gépkocsival hozzá hajtott, majd az előle lebújva eltűnni szándékozó terheltet elfogta. A fővadász a fegyvert elvette,  kitárazta, majd telefonon értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök lefoglalták a puskát és a 2 db lőszert, továbbá az M. J. pincéjében tartott házkutatás alkalmával 1 db lőszerhüvelyt és még 12 db lőszert.

Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a lefoglalt puska 12/70 kaliberjelű IZS-18-E típusú szovjet gyártmányú 1 lövetű rendszerű tűzfegyver, amely lőfegyvernek minősül. A terhelttől lefoglalt lőszerek közül 8 db 12/70 kaliberjelű magyar gyártmányú, 3 db 12/65 kaliberjelű csehszlovák gyártmányú, 1 db 12/70 kaliberjelű amerikai gyártmányú, 1 db 12/70 kaliberjelű csehszlovák gyártmányú sörétes töltények lőszernek tekintendő. A lőszerek működőképesek, a vadászpuskában működtethetők voltak. Mindezekért a Nagykanizsai Járási Ügyészség  orvvadászat, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat M. J. ellen.

Papp Attila