Elkezdték az ipari park bővítését

facebook megosztás

Elkezdték az ipari park bővítését – ennek első lépéseként egy új körforgalmú csomópontot építenek az M7-es autópálya-felhajtó mellett. A nagyberuházás első ütemében egy húsz és egy hetven hektáros terület feltárása indul, amelyhez a TOP-pályázat és a Modern Városok Program összesen hatmilliárd forintot biztosít.

Az elmúlt évek vállalkozásfejlesztései révén a meglévő ipari park hasznosítható területe szinte teljesen megtelt. Ahhoz, hogy Nagykanizsa megőrizze vonzerejét a befektetők szemében, bővíteni kell az ipari parkot.

– Ahhoz, hogy a város jól működjön, és pénze legyen a mindennapokra, ahhoz adóbevételekre van szükség, többek között iparűzési adóra, és azok a cégek, amelyek újonnan érkeznek majd Nagykanizsára, tulajdonképpen ezt fogják gyarapítani – mondta Dénes Sándor polgármester.

A fejlesztésre a Modern Városok Program, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program biztosít forrást.

– Sokan nem hitték, hogy ez fog történni, de elindult a munka. Persze egy ilyen nagy beruházáshoz, amelybe most, a kezdet kezdetén hatmilliárd forintot tesz bele az állam és tesz bele – többnyire uniós forrásból – az önkormányzat, sok idő kell. Ezért volt az, hogy körülbelül három évet kellett arra várni, hogy az ipari park bővítése elinduljon – mutatott rá Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


Az ipari park fejlesztésének első lépéseként egy körforgalmat kezdtek építeni az M7-es autópálya nagykanizsai keleti lehajtója és a 7-es főút között

A beruházás két területen indul el, amely a jövőben – igény szerint – tovább bővíthető.

– Ahogy a mi TOP-os fejlesztésünk is egy gazdaságfejlesztési csomag részeként hárommilliárd forintos beruházás, ugyanígy a „B” jelű területen szintén egy hárommilliárdos beruházás valósul meg első ütemként. Természetesen a terveink – és nyilván a NIPÜF (Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő) tervei szerint is bővülhet – nyilatkozta Rodekné Hederics Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Az ipari park fejlesztésének első lépéseként egy körforgalmat kezdtek építeni az M7-es autópálya nagykanizsai keleti lehajtója és a 7-es főút között, ez lehetővé teszi a két terület egyidejű feltárását.

– Ez a most épülő körforgalom 290 millió forintba kerül, plusz az áfa. Várhatóan jövő május végére, június elejére készül el. Tulajdonképpen mélyépítésű útépítési munkákat fedez ez a költség. A meglévő autópálya-felhajtó szakaszon fog létesülni egy nagyobb körforgalom, amely tehervonók számára is alkalmas lesz – tájékoztatott Mihovics Zoltán projektmenedzser.

Az új körforgalmú csomópont építése a Magyar Közút Zrt.-vel konzorciumban történik. A kivitelező a földmunkákat novemberig elvégzi, majd a munka tavasszal a pályaszerkezet kialakításával folytatódik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.