Ennek bizony börtön lesz a vége: most éppen kiskorú társának törte el az orrát a kamasz

facebook megosztás

Jogászként, Zala megye főügyészségének sajtószóvivőjét hallgatva nem nehéz megjósolni, hogy bizony a börtönbe fog menni az a 17 esztendős fiatal, aki most éppen az egyik kiskorú társának törte el az orrát. A szomorú büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csaba főügyészségi ügyészt, sajtószóvivőt kérdeztem.

A 17 éves, sárbogárdi fiú az Emberi Erőforrások Minisztériuma Zalaegerszegi Speciális Gyermekotthonának lakója, akit korábban a bíróság már hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 évre próbára bocsátott, majd ugyanilyen bűncselekmény miatt, végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt.

A kamasz 2019. április 10-én az egyik tanteremben, tanóra keretében filmet nézett három kiskorú társával. A fiú a filmvetítés után elkezdett játékosan kötekedni egyikükkel: „…csicska kutya…”, vagy „…jó gyerek vagy-e?”, majd szintén játékosan, erő nélkül piszkálta, pofozgatta, lökdöste, végül jobb kezével, ököllel megütötte a sértettet, amitől a sértett ugyan nem esett el, de megszédült. Ezután a sértett „koccolta meg” a terhelt állát, akivel kérése ellenére nem volt hajlandó „lepacsizni”. A terhelt erre jobb kezét azonnal ökölbe szorította, testből bemozdult és teljes erőből orrba vágta a sértettet, aki az ütéstől a terem sarkának esett, és akinek az ökölcsapástól azonnal eleredt az orra vére: a bántalmazás következtében orrcsonttörést szenvedett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat a kamasz ellen, azzal, hogy a terhelt e cselekményét a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje alatt követte el. Egyébként itt jegyzem meg, hogy a „jó gyerek” a börtön szlengben az ütős, bevállalós, kemény embert jelenti. A fiatalkorúnak most majd lesz ideje és lehetősége megtapasztalni a börtönök világát…

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.