Ezt tudta? A Zalaegerszegi Járásbíróság új elnöke profi focista – jogászportré dr. Sinkó Vilmossal

Matematika tanárnak készült, végül jogász lett.  Focizott az NB. I.-es Zalaegerszegi Torna Egylet utánpótlás csapatában, rúgta a bőrt az NB. III-ban, de volt légiós is Ausztriában.  Idén két új feladat is megtalálta: Írországban a magyar jogász labdarúgó válogatott hálóőreként lépett pályára, s 2019 nyarától a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöki posztját tölti be a következő 6 éven át. Jogászportrén „festette meg” dr. Sinkó Vilmos életét megyénk törvényszékének sajtócsoportja, ebből idézünk most.

– Zalaegerszegen születtem, itt is nőttem fel – meséli életútjának első állomását dr. Sinkó Vilmos – Landorhegyen jártam általános iskolába, majd a Kölcsey-gimnáziumban érettségiztem. A jogászi oklevél a másoddiplomám, ugyanis a gimnázium után tanárképző főiskolára jelentkeztem: az ott töltött esztendők során fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy bár remekül kiismerem magam a számok világában, mégsem ez lesz az én szakmám.

Miért esett akkor a választás először a pedagógus szakmára? Esetleg otthonról jött az indíttatás?

– Nem, teljesen saját kútfőből, a családomban nincs is pedagógus. Az ok a matematikához fűződő viszonyom volt: szerettem a tantárgyat – ez a mai napig megmaradt –, fakultációra is jártam, és az iskolás évek alatt végig kitűnő voltam belőle.

Ha matektanár volt az első gondolat: hogyan lett Önből bíró?

– Az első gondolatom a másoddiploma irányába a könyvvizsgálói végzettség megszerzését célozta, de amikor megtudtam, hogy a Pécsi Tudományegyetem jogi karára a diplomával és nyelvvizsgával rendelkező jelentkezők felvételi nélkül bekerülhetnek, akkor e mellett döntöttem. Így a pedagógusi diploma megszerzését követően – már munka mellett – a pécsi jogi kar levelező tagozatán folytattam a tanulmányaimat és 2001 tavaszán szereztem diplomát.

Rögtön el tudott helyezkedni a szakmában?

– A diploma megszerzését követően pályáztam a Zalaegerszegi Városi Bíróságra, ahol 2001. július elsejével kezdtem bírósági fogalmazóként.

Említette, hogy munka mellett tanult a jogi karon. Hol dolgozott a jogászi végzettsége megszerzéséig?

– Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy az akkor még - és most már ismét - NB. I.-es Zalaegerszegi Torna Egylet utánpótlás csapatában sportoltam egészen az U19-es korosztályig. Ekkor kellett döntenem a továbbtanulás és a sportolás között. Az előbbit választottam, de a sport továbbra is az életem része maradt és mind a mai napig az – hangsúlyozza a büntetőbíró. – Ugyanis a pécsi továbbtanulásomat az is befolyásolta, hogy olyan egyetemi várost találjak, ahol ugyanolyan szinten művelik a labdarúgást, mint a zalai megyeszékhelyen. Így esett a választásom Pécsre, illetve a PEAC-ra, így a főiskolai évek alatt aktívan folytathattam a labdarúgást.

– Utolsó éves voltam Pécsen, amikor jött egy megkeresés a zalalövői sportegyesülettől, hogy futballoznék-e náluk? Igent mondtam, bár ebben az is ösztönzött, hogy akkor még létezett a kötelező sorkatonai szolgálat és Zalalövőn az általános iskolában ezt kiválthattam másfél évnyi polgári szolgálattal. A tanári diploma megszerzését követően – mindent mérlegre téve hazaköltöztem és a Zalalövői Általános Iskolában tanítottam mint polgári szolgálatos katona másfél esztendőn keresztül, miközben elkezdtem levelezőn a jogi kart, illetve játszottam Zalalövő megye I.-es labdarúgó csapatában.

2000-es évek eleje, egerszegi városi bírósági esztendők - hogy emlékszik vissza?

– Azt nem mondhatom, hogy rögtön beleszerettem a jogászi munkába, ugyanis a „matekos”  gondolkodásommal már az egyetemen sem volt egyszerű a száraz joganyag elsajátítása, hiszen a magolás sosem volt az asztalom.

Három év fogalmazói és két és fél évig tartó bírósági titkári munka után 2007. október első napján kezdett bíróként dolgozni a Keszthelyi Városi Bíróságon, mint büntető ügyszakos bíró. Célirányosan készült a büntetőbírói pályára?

– Igen, azt mondhatom, hogy a polgári ügyszakban akár már előbb is lehetőségem lett volna egy bírói álláshely elnyerésére, ami ráadásul itt, a megyeszékhelyen lett volna, de én kivártam, mert a büntetőjog volt az, ami igazán érdekelt. A Keszthelyi Járásbíróságon nyílt erre lehetőség, így a mindennapi utazást is felvállalva kezdtem el dolgozni a Balaton-parti városban, ahol 11 esztendőt töltöttem, egészen tavaly márciusig.

Még a keszthelyi bíróságnál töltött éveknél maradva: volt-e emlékezetes ügye, ami megérintette a lelkét?

– Természetesen, azt hiszem, nincs olyan bíró, akiben ne hagyna nyomot egyik, vagy másik esete. Bennem egy kiskorú ellen elkövetett bűntett maradt meg hangsúlyosan, amikor bizony – családapaként – még az ítélethirdetés közben is elérzékenyültem… – meséli. – Nem az ítélet kihirdetése volt a nehéz, hanem az indokolás közben felsorolni azokat a bűnöket, amelyeket a kisgyermek sérelmére elkövettek: ez lelkileg nem volt egyszerű. Ha pedig egy nagy ügyet kellene kiemelnem, amely a Keszthelyen töltött évek során a legnagyobb horderejű volt, akkor egy autókereskedőhöz kapcsolódó, egész országra kiterjedő csalássorozatot említenék, amiben több mint 100 oldalas ítélet született.

2019. július első napjától tölti be a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöki posztját: milyen elképzelésekkel ült bele az elnöki székbe, főként úgy, hogy nem egyedül szállt versenybe a rangos poszt elnyeréséért?

– Így igaz, három pályázó közül végül dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke  az én kinevezésem mellett döntött. Úgy gondolom, hogy ez egy jól működő járásbíróság, a statisztikai számok és egyéb mutatók is egyértelműen azt jelzik, hogy ez a „szekér” jó irányba halad, éppen emiatt az előttem álló elnöki ciklusra tekintve nem tervezek radikális változtatásokat, csupán amolyan „finomhangolásokra” lesz szükség, ami az ügyteher arányosabb elosztását jelenti a bírák, a bírósági titkárok és az igazságügyi alkalmazott kollegák között.

És hogy telnek a hétköznapok egy járásbírósági elnök életében?

– Nagycsaládosként nincs időm unatkozni, a három fiam, főként a két serdülő nevelése nem egyszerű feladat. – Hogy ők szeretik-e a focit? – kérdez vissza az elnök. – Még szép… Mindkét nagyfiam a ZTE utánpótlás csapatában futballozik és bár imádják a labdarúgást, mindig azt sulykolom, hogy a tanulás az első. Szerencsésnek érzem magam, hiszen mind a ketten jó tanulók, a Kölcsey-gimnáziumba járnak, mindketten német-angol tagozatra.

Életútja alakulását megismerhettük, de hogyan alakult a sportpályafutása?

– A sportban is eseményekkel teli évtizedek vannak mögöttem.  Egészen 2018 őszéig aktívan folytattam a labdarúgást. 1996-tól az ezredfordulóig Zalalövőn rúgtam a bőrt, majd utána Ausztriába mentem légióskodni, ahol két éven át futballoztam regionális, tartományi szinten. Egy sajnálatos sérülés törte ketté az osztrákoknál folytatott pályafutásomat: az egyik bajnoki mérkőzésen elszakadt a keresztszalag a térdemben.

– Ekkor komolyan elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom a sportolást, de sosem voltam egy feladós típus, így fél évnyi kihagyás után már ismét a pályán voltam: Nemesapáti sportegyesületének megye II-es csapatában játszottam tovább egy évtizeden át, egészen 2015 végéig, ahol időközben az egyesület elnöki pozícióját is betöltöttem. Büszke vagyok erre az időszakra, hiszen elnökletem alatt került fel a csapat a megyei I. osztályba, ahol a Nemesapáti a mai napig meg tudta őrizni helyét. Ezután a megye II-ben játszottam tovább, a Zalaszentiván Sportegyesületben: ezt tudtam összeegyeztetni a munkámmal, a családdal. A nagypályás pályafutásomat itt, a zalaszentiváni csapatnál fejeztem be 2018 őszén. Negyven fölött a nagypályás mérkőzések már komolyan megviselik az ember szervezetét: egyre többször történt olyan, hogy egy-egy vasárnapi meccs után alig tudtam kikelni másnap az ágyból, sajgott minden porcikám. Azonban a sporttal nem hagytam fel: visszatértem Nemesapátiba és tekézni kezdtem, jelenleg a Csácsbozsok-Nemesapáti Sportegyesület tekeszakosztályában játszom heti két alkalommal.

A magyar jogász labdarúgó válogatott ezüstérmet szerzett az idei nyár elején, Írországban. Hogyan került be ebbe a csapatba?

– Miután fogalmazóként kezdtem dolgozni a Zalaegerszegi Városi Bíróságon, aktívan részt vettem a bírósági rendszer berkein belül szervezett sportéletben, ahol kétévente egy országos sportnapot szerveznek. Ez kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az ember megismerje az ország különböző pontjain dolgozó, a sportot szerető kollegákat – részletezi dr. Sinkó Vilmos. – Ezen ismeretség – vagy hívjuk inkább sportbarátságnak – apropóján keresett meg idén tavasszal a Tatabányai Törvényszék elnöke, dr. Csorba Zsolt, aki az országos bírósági sportnapok alkalmával a Veszprémi Törvényszék csapatában sportolt. Az ő révén kerültem kapcsolatba a dr. Horváth László által vezetett, nagyrészt ügyvédekből álló jogász válogatottal, akik felvetették, hogy szükségük lenne egy „jó” kapusra: lenne-e kedvem kipróbálni magam a gárdájuk hálóőreként?

Álljunk meg egy pillanatra: mit kell érteni ez alatt a jogász válogatott alatt? Mert én még sosem hallottam róluk. Szurkolhatunk nekik például a televízió képernyője előtt?

– Nem, a jogász válogatottnak semmi köze a profi labdarúgáshoz, de mégis nagyon komoly tehetségű emberek sportolnak benne. Egyébként, furcsán hangozhat, de a megkeresésemig én sem hallottam felőlük… Egy-egy ország jogász válogatottja hobbi szinten szerveződik, és barátságos mérkőzéseket játszanak ugyan, mégis rendeznek a vetélkedő országok jogászai Európa-, illetve világbajnokságot is, tulajdonképpen a maguk szórakoztatására, illetve a sport, a futball szeretete miatt. Alapvetően három korosztályban rúgják a bőrt az egymással versengő jogász válogatottak, és amint az elnevezéséből is kitűnik: a csapatokba való bekerüléshez és a rangadókon való szerepléshez mindenekelőtt ügyvédi, ügyészi, vagy bírói igazolvány szükségeltetik.

– A csapatok jórészt ügyvédekből állnak – bár csapattársam volt például a Pécsi Ítélőtábla bírája, dr. Gerencsér Zoltán is –, elsősorban az ő köreikben népszerű ez a fajta versengés, és ennek egy nagyon egyszerű oka van véleményem szerint, mégpedig az, hogy a jogász válogatott tagjának lenni nagyon komoly költséggel jár a játékos számára. A nemzetek közötti bajnokságokon ugyanis mindenki a saját pénztárcája terhére vesz részt, azaz mindent mi, a játékosok fizetünk. Így volt ez az idei, írországi Európa-bajnokságon és így lesz ez jövőre a Marokkóban megrendezésre kerülő világbajnokságon is.

Milyen élményekkel gazdagodott az írek szigetén?

– Limerick város egyetemi központjában június 18-ától egy héten át zajlottak az írországi viadalok, ahol számos, csodálatos sportlétesítmény, sportcsarnok található, több tucatnyi mű-, illetve hagyományos füves pályával: tehát nemcsak a sportemberek, de a laikusok szemével nézve is egy nagyszerű környezetben futballozhattunk. A magyar csapat 43 fővel utazott ki: ebből a gárdából egy kispályás és három nagypályás csapat állt fel, korosztályonként egy-egy. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy profi, „Classic” elnevezésű korosztály, ahol bárki játszhat -  a huszonéves fiataloktól az őszülő halántékú ötvenesekig - feltéve, ha bírja az iramot. Van egy úgynevezett „Masters” korosztály, ide csak a 35. életévüket betöltött játékosokat várják, a harmadik kategória pedig a „Legends”-ek csoportja, ahol a 45 év felettiek rúgják a labdát. Itt játszottam én is, de beneveztek még a profik közé is, gondolván az esetleges sérülésekre is. Ez később jó döntésnek bizonyult, ugyanis a „Classic” korosztály kapusa megsérült, így a hét folyamán tényleg szükség lett rám a profi csapatban. Végül ez a magyar korosztályos csapat menetelt a legtovább, egészen a döntőig, így nekem pont ezen a mindent eldöntő mérkőzésen kellett beállnom őrizni a magyar csapat hálóját.

Egyedi szabályok érvényesek a jogászok nagypályás versengésére? Egyáltalán hány ország küzdött az elsőségért?

– Az alapszabályok ugyanazok, mint egy profi mérkőzésen, de a félidők rövidebbek: nem 45 percesek, csupán félórásak, illetve a „Classic” korosztályban 35 percesek. Tizenkét nemzet vett részt a mostani bajnokságon. A teljesség igénye nélkül: versengtünk franciákkal, svájciakkal, azeriekkel, belgákkal, érdekes módon jelen volt Izrael válogatottja is – csakúgy, mint a profi futballban, ott szintén az Európa-bajnokság mezőnyében játszanak az izraeliek –, és persze nem hiányozhattak a házigazdák, az írek sem.

– Az időjárás? – kérdez vissza Zalaegerszeg járásbíróságának elnöke. – Itt megértem azt, amit egyébként az elbeszéléseket hallgatva, röviddel korábban még nem akartam elhinni: a tavasz, nyár és az ősz egy napon belül meg- és átélhető volt. Mikor reggel felkeltem még szakadt az eső, majd délelőtt tíz órára verőfényes nyári idő következett, amit kora délutánra ősziesnek tűnő fellegek takartak el. A hét folyamán úgy 10-15 fokos, száraz időben fociztunk – minden nap voltak meccsek –, azonban az utolsó nap szakadó esője és viharos szele alaposan próbára tett minket, ráadásul a döntőt játszottuk ebben az időben.

Néhány mondatot hallhatnánk a döntő mérkőzés küzdelmeiről?

– A döntőt a belgákkal játszottuk, ahol hatalmas küzdelem után 0-0 villogott az eredményjelzőn a rendes játékidő végén, tehát következtek a tizenegyesek. A büntetőrúgáshoz – csakúgy, mint a profi futballban – öt-öt játékos állt fel a 11-es ponthoz és természetesen főszerephez jutottunk mi, a kapusok is. A büntetőrúgások végén ismét csak 4-4 –es, döntetlen eredmény adódott, majd a szétlövés során a belgák voltak a szerencsésebbek, így végül a miénk lett az ezüstérem.

Sikerült-e ízelítőt kapni Írország szépségeiből?

– Bár először, látva a mérkőzések időbeosztását, kételkedtem ebben, de végül sikerült bejárni a környéket. A csapatok beosztása olyan profi módon volt összeállítva, hogy fel tudtuk fedezni Limericket sőt, egy fél napra elutaztunk a Moher-sziklákhoz is, ami lenyűgöző látványt nyújtott.

Papp Attila