Furcsa helyzet Kanizsán – A Fidesz adja a polgármestert, az ellenzék a többséget

facebook megosztás

Balogh Lászlót, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották Nagykanizsa polgármesterévé, így Dénes Sándort ő követi a városvezetői székben. A második helyen dr. Hári Tibor (Éljen VárosuNk!), a harmadikon dr. Szabados Gyula (Pro Bono) végzett.


Kanizsán az országos átlagtól jóval elmaradt a választói hajlandóság (Fotó: Gergely Szilárd)

A kerületek közül négyet a kormányzó szövetség, hatot az ÉVE-DK-JOBBIK-MSZP-LMP-MOMENTUM nyert. A testületbe került, a kerületek emelkedő sorszáma szerint: Gábris Jácint, Bodó László, Berta Krisztián, Szabó Szilárd, dr. Károlyi Attila, dr. Fodor Csaba, Horváth Jácint, Radics Bálint, Tóth Nándor és Dénes Sándor.

A töredék mandátumok alapján 2-2 listás hely jut a Fidesz-KDNP-nek és az Éljen VárosuNk-nak. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint tagja lesz a közgyűlésnek Bizzer András, dr. Erdős László, Gondi Zoltán és dr. Schauta Marcell is. Így tehát az ellenzék 8:7-es többségbe került.


Balogh Lászlót (képünkön: a feleségével szavaz) a voksok 49,3 százalékával választották polgármesterré (Fotó: Gergely Szilárd)

Balogh László azt mondta: minden nagykanizsai városlakó polgármestere kíván lenni, és a közgyűlésben várhatóan kisebbségbe szoruló kormánypárti oldal miatt különleges helyzetre számít. Az eddig önkormányzati képviselőként és gimnáziumigazgatóként tevékenykedő új polgármester úgy fogalmazott: az „első szeretne lenni a kötelességteljesítésben” minden nagykanizsai polgármestereként, függetlenül attól, hogy ki támogatta és ki nem. És miután a közgyűlésben várhatóan kisebbségbe kerülnek az ellenzéki összefogással szemben a kormánypártok képviselői, ezért a döntésekhez meg kell nyerni a pártoktól független többséget. Kiemelte: egyik legfontosabbként a fiatalokat megszólító, a helyben maradásukat, visszatérésüket szorgalmazó, Kanizsa vár vissza elnevezésű tervet szeretné megvalósítani a következő ötéves ciklusban.  

A megyék közül mind a 19-ben Fidesz KDNP-győzelem született, a zalai közgyűlésbe a Fidesz-KDP 11, a Jobbik 2, a DK és a Momentum pedig 1-1 képviselőt delegálhat. A közeli városok közül Letenyén az előző polgármester, Farkas Szilárd nyert, és Zalakaroson Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) eddigi településvezető is megőrizte székét. Hévízen és Keszthelyen is kormánypárti siker született, akárcsak a megyeszékhelyen.

Alacsony részvétel

Kanizsán mintegy 14 ezer 900 választópolgár szavazott, ami 38,4 százalékos részvételi arány. Ezzel a város majdnem 10 százalékkal maradt el az országos átlagtól. Az első elemzések szerint több, a Fideszt támogató, a párt politikájával elégedett polgár nem ment el voksolni. Valószínűleg az aktivitásukra hatással volt a Borkai-ügy és az, hogy már előre elkönyvelték a kormánypárti győzelmet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.