Halottak napja - A temetői árusításra is az általános kereskedelmi előírások érvényesek

facebook megosztás

A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek - közölte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ITM kiemelte, hogy a virágboltok, virágot árusító pavilonok üzleteknek minősülnek, így ezekre is vonatkozik az előírás, hogy fel kell tüntetni a nyitvatartási időt, elérhető helyen kell tartani a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adni a békéltető testület elérhetőségeiről.    

Azoknak a kereskedőknek, akik közterületen értékesítenek, például a temetők bejárata melletti asztalokról árusítanak, ugyancsak jelezniük kell a vállalkozás nevét és székhelyét - tette hozzá a tárca.    

Akár virágról van szó, akár dekorációs tárgyról, a bruttó árat üzleti és közterületi értékesítés esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetni.    

A vásárlásról kötelező blokkot, nyugtát adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabbik felszámítására - emelte ki a minisztérium.    

Arra is rámutatott, hogy halottak napja környékén a temetők általában hosszabb nyitvatartással várják a hozzátartozókat, ugyanakkor növekszik a közutak forgalma.    

A fogyasztóvédelmi hatóság veszélyekre is figyelmeztetett. Mivel a száraz koszorúk mellé tett gyertyák tüzet okozhatnak, zárt vagy LED-es mécsesek kihelyezését javasolja.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.