Happy Faces - Happy Big Band

facebook megosztás

A Kanizsa Big Band 2005 óta tartó sikerszériájának egy újabb állomásához érkezett a tegnapi koncertjével. A közel másfél évtizedes működésüket megannyi koncert, jazzfesztiválokon való fellépés és minősítő hangverseny jelzi. Az együttes vezetője Vámos Béla jó érzékkel és magas szintű szakmai irányítással működteti a Kanizsa Big Band-et, ami valljuk be nem kis kihívás manapság. A „Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél” sorozat pedig igazi telitalálat, ahová mindig kiemelkedő tudású zenészeket hívnak meg. A mostani alkalommal Juhász Attila (Jack) jazz-zongoristát, hangszerelőt kérték fel egy közös  fellépésre, amit a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó tükörtermében tartottak.


Fotók: Halász Gyula

Juhász Attila Zeneakadémiát végzett rendkívül sokoldalú zenész, amit jól mutat, hogy a Budapest Jazz Orchestra zongoristájaként, valamint a nevével fémjelzett quartet és trió vezetőjeként is jól működik. Emellett gyakran vesz részt más stílusú zenei produkcióban. Session-zenészként számos koncert és rangos tehetségkutató verseny hangszerelőjeként és zongoristájaként is számon tartják. Pályafutása során az USA-ban mesterszakon diplomázott és rövid ideig tanársegédként is dolgozott. A koncert stílszerűen egy jazz örökzölddel a Happy Faces-szel kezdődött, ami jól jellemezte az est hangulatát is. Ezt követően sorjáztak a nyári jazztáborban megtanult számok. A közönségnek ismerősen hangozhatott egy-két pop sláger feldolgozás. Ezek közül Michael Jackson, valamint a Nina Simone és Michael Bublé által világhíressé tett szerzemény a Feeeling Good is elhangzott. Nem feledkezhetünk meg a jazz-ikon John Coltrane egyik nagy számáról, a Moment’s Notice-ről, Charlie Parker: Yarbird Suite-ről és az Irwin Mills-Juan Tizol: Caravan című szerzeményéről. Ez utóbbit Duke Ellington és később Art Blakey tette kihagyhatatlan műsorszámmá. Nem is szólva az On Green Dophin Street-ről és a Just Friend-ről, amik szintén híres jazz örökzöldek. Egy szó, mint száz, remek műsor, jó előadás volt.

Halász Gyula

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.